Miniszteri beismerő vallomás
Bár a belügyminiszter is elismeri az önkormányzati rendszer problémáit, mai nyilatkozatából kitűnik: jelentősen alábecsüli a kistelepüléseket sújtó nehézségeket. Szemünk előtt zajlik a kormányzat kísérlete a tanácsi rendszer restaurálására - írja közleményében Kovács Zoltán.
Dátum: 2005-06-15 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:11.701059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialista-liberális koalíció által nagy hanggal beharangozott közigazgatási reform igencsak kétes eredményekkel "büszkélkedhet": mindössze a többcélú kistérségi társulások kierőszakolására futotta; a reform gyakorlatilag megbukott.
Most az a legfontosabb, hogy a kistelepüléseken élők lényegesen jobb közszolgáltatásokhoz jussanak. Ezt azonban nem feltétlenül a regionalizmus erőteljesebb érvényesülése biztosítja, mint ahogy ezt Lamperth Mónika - kellő tájékozottság és megalapozottság nélkül - állította. Az sem igaz, hogy európai uniós elvárás lenne a regionalizáció ezen a területen. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a közigazgatási középszint problémáit a kormányzat nem tudta megoldani, és általában: a magyarországi önkormányzatokat anyagilag és szakmailag lehetetlen helyzetbe hozta. Ezért most nem elsősorban átszervezéseken, reformokon kell gondolkodni, nem kísérletezgetni kell, hanem a meglévő rendszert kellene több juttatással, pluszforrásokkal működtetni, mint ahogy azt a választási kampányban ígérték.
2005. június 15.
Kovács Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport Önkormányzati Kabinet
a Parlament Önkormányzati Bizottságának elnöke