Stumpf István: Ez a győzelem gyógyír lehet december 5-ére
A legfrissebb közvéleménykutatási adatokról, Gyurcsány Ferenc stratégiai ballépéseiről, a Fidesz 2006-os győzelmi esélyeiről beszélt többek között Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere egy politikai fórumon a XIII. kerületben.
Dátum: 2005-06-15 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:12.535227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább nőtt a Fidesz előnye
"A magyar politika nagy hetén vagyunk túl, az ellenzék látványos sikert könyvelhetett el az államfőválasztáson" - értékelte az elmúlt napok eseményeit Stumpf István, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány elnöke, aki szerint ez a győzelem némileg gyógyíthatja a december 5-én elszenvedett sebeket. Hozzátette: Sólyom László személye garancia lehet egy új nemzetpolitika megteremtésére.
Előadásában a legfrissebb közvéleménykutatási adatokra - a felvétel június 6. és 9. között történt telefonon - hivatkozva kijelentette: a Fidesz támogatottsága tovább nőtt. Az összes megkérdezett tekintetében tíz százalékos az előny (38 százalék és 28 százalék), míg az SZDSZ 4, az MDF pedig 3 százalékon áll. A biztos pártválasztók tekintetében azonban már tetemes, 15 százalékos (53-38) az előny, ami azt mutatja Stumpf szerint, hogy egyre inkább úgy néz ki: két párt bejutása reális a Parlamentbe. Kitért az ellenzék és a kormány megítélésére is. Rámutatott, hogy a koalícióval a megkérdezettek mindössze 37 százaléka elégedett, míg az ellenzék munkáját 41 százaléknyian akceptálták.
"Gyurcsány Ferenc elszenvedte első látványos kudarcát" - vont mérleget az államfőválasztásról a politológus, arra emlékeztetve, hogy a miniszterelnök kinevezése idején közel 20 százalékkal nőtt a szocialisták támogatottsága, és a párt hívei azt hitték, hogy Gyurcsány képes lesz legyőzni Orbán Viktort, és még sincs elveszve a 2006-os választás. Ez a kép azonban veszni látszik - jegyezte meg Stumpf, aki szerint a kormányfő mélyrepülése a tavalyi népszavazás idején kezdődött.
Gyurcsány stratégiai ballépései
Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc nemzetelutasító politikája miniszterelnöki posztjához méltatlan volt. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány jog szerint nem vehetett volna részt a kampányban, ennek ellenére mégis egyoldalú és negatív hadjáratot folytatott, méghozzá közpénzen. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány elnöke a kormányfő következő hibájaként az államfőválasztás jelölte meg, és leszögezte: stratégiai tévedés volt egy nem konszenzusos jelöltet állítani, ahogy az is, hogy azt hitte, ráveheti a szabad demokratákat a harmadik fordulós szavazásra.
Véres kampány elé nézünk, a koalíció a túlélésre játszik, már nem kormányoznak, hanem elkezdték a kampányolást - jelentette ki Stumpf István, majd így folytatta: az MSZP-ben abszolút túlsúlyba került a balliberális szárny, míg a népi baloldaliak vezér nélkül törpe kisebbségbe szorultak. Meghirdették a rendkívüli állapotot - folytatta -, a miniszterelnök kezébe helyeztek minden hatalmat, a kampány üzemmód közpénzen ismét elkezdődött. A politológus szerint az SZDSZ és négy minisztere komoly dilemma előtt áll, ugyanis a párt saját identitását szeretné már jó ideje megfogalmazni, és ezen felül nem akarnak a kormánnyal együtt süllyedni.
Stumpf István a bizonyos szövetséges párt megoldását a KDNP kiválásában látta volna megvalósulni. Úgy fogalmazott: jó fél évvel ezelőtt 43 képviselőnek ki kellett volna válni a frakcióból, hogy a következő választáson önálló pártként szerepelve begyűjthesse a kormányváltó, ám nem fideszes szavazatokat.
"2006-ban a kormányváltás esélyét elszalasztani hatalmas hiba lenne" - zárta gondolatait Stumpf.
Bencze Áron írása, gondola.hu
fideszfrakcio.hu