Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ellehetetlenített tisztképzés

Miközben Juhász Ferenc honvédelmi miniszter pénzhiányra hivatkozva sorra záratja be a magyar laktanyákat, megszüntet fegyvernemi kultúrákat, és lehetetlen helyzetbe hozza a magyar tisztképzést, aközben néhány, a szocialistákhoz köthető szervezet továbbra is vastagon merít a honvédelmi tárca költségvetéséből - tartalmazza Bagó Zoltán közleménye.


Dátum: 2005-06-15 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:13.529791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A minisztérium társadalmi szervezetek számára kiírt pályázatán ugyanis több olyan szervezet jutott több százezer forintos támogatáshoz, amelyek esetében felmerülhet a kérdés: vajon milyen, a honvédelem számára fontos társadalmi feladatot végeznek. Sajnos egyes, a kormánypártokhoz erősen kötődő nyertes szervezetek esetében felmerül a gyanú, hogy csupán Juhász Ferenc és a honvédelmi tárca tevékenységének népszerűsítésére kaptak állami támogatást. Minden bizonnyal ilyen lehet a Magyar Úttörők Szövetsége, amely egymillió forintos támogatásban részesült, vagy a Népszava című napilap, amely félmillió forintot kapott. Háromszázezer forintos támogatásban részesült az SZDSZ-hez kötődő Új Generáció Országos Ifjúsági Egyesület is.

Megdöbbentő, hogy miközben a szaktárca a honvédelmi főiskola bezárását tervezi, nagyhírű laktanyákra tesz lakatot, aközben költségvetéséből több százezer forintot szán a PR-kormány működtetésére és politikai szervezetek munkájának támogatására.

Budapest, 2005. június 15.

Bagó Zoltán

Országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek