Mádl Ferenc búcsúlátogatása Bécsben
Búcsújellegű munkalátogatás tett Bécsben szerdán Mádl Ferenc köztársasági elnök. A hivatalából augusztus elején távozó államfő már kedden az osztrák fővárosba érkezett, ahol a magyar nagykövetségen az ausztriai magyarság mintegy féltucatnyi érdekképviseleti és kulturális szervezetének a vezetőivel találkozott.
Dátum: 2005-06-15 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:14.211106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádl Ferencet szerda délelőtt fogadták katonai tiszteletadással a Hofburg belső udvarán, majd meghívójával, Heinz Fischer köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásokat. A magyar államfő a két elnök sajtóértekezletén egyebek között megállapította, hogy késlekedik az uniós együttműködés mélyítését szolgáló alkotmányos szerződés hatályba lépése. Ez egy darabig hiányozni fog, azaz nem teljesedett ki egy új politikai-gazdasági döntéshozatali struktúra a jelenlegihez képest, amely azért működőképes a 10 új tagállammal együtt. A két ország közötti kapcsolatok fejlődését méltatva köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet Ausztria gazdasági, illetve politikai téren nyújtott eddig Magyarországnak. Tájékoztatást adott arról, hogy az osztrák-magyar államfői találkozón a kétoldalú kapcsolatokat áttekintve kiemelték a kereskedelmi, gazdasági forgalom fejlődésének a jelentőségét. Magyarország számára Ausztria az egyik legfontosabb gazdasági partner, közel 6000 olyan vállalat működik Magyarországon, amely osztrák érdekeltségű - emelte ki a magyar elnök. A köztársasági elnök a látogatásához időzítve a Die Presse napilapnak adott interjújában egyebek között kijelentette: - Mi ma úgy látjuk, hogy megalapozatlannak bizonyultak a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos osztrák félelmek. Magyarország ezért üdvözölné, ha Ausztria - amilyen gyorsan csak lehet - megvizsgálná a magyar munkavállalókra vonatkozó munkaerőpiaci korlátozások feloldásának a lehetőségét. Mádl Ferenc a két államfő sajtóértekezletén elmondta, hogy érintették ezt a kérdést Heinz Fischerrel. Kiemelte: - Mi azt gondoljuk, hogy talán a két év letelte előtt is Ausztria megfontolhatná ennek a korlátnak a felülvizsgálatát. Mindazonáltal Magyarország inkább politikai és pszichológiai kérdésnek tekinti ennek az akadálynak a meglétét. Mert a "nagy szabadságok" egyike a munkaerő szabad vándorlása. Az osztrák elnök ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a felülvizsgálat a kormány feladatköréhez tartozik, de államfőként figyelmet fog szentelni erre. Az osztrák elnök és felesége szerdán díszebéden látta vendégül a magyar államfőt, Mádl Dalma asszonyt és az elnök kíséretét. Mádl Ferenc délután rövid látogatást tett az osztrák kancellári hivatalban, ahol találkozott Wolfgang Schüssel kancellárral. (Az osztrák kormány vezetője a nap folyamán egy nyilatkozatában elutasította, hogy felgyorsítsák a munkaerőpiac megnyitásának a folyamatát, szavai szerint marad a hétéves átmeneti időszak.) Mádl Ferenc és kísérete délután a Bécstől nyugatra található Melkbe utazott, ahonnan rövid dunai hajóúton Dürnsteinbe látogatott. Az államfő ausztriai tartózkodása azzal a díszvacsorával zárul, amelyet Alsó-Ausztria tartomány vezetésének a képviselői és a település polgármestere ad a köztársasági elnök tiszteletére.
MTI - fideszfrakcio.hu