Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább emelkedhet a benzin ára

Most 265 forint körül van egy liter 95-ös benzin ára, és nem túl bíztatóak a kilátások a jövőt illetően. Az üzemanyag árának emelkedését nagyon sok minden befolyásolja: a kitermelés, az amerikai olajtartalék, és persze a jövedéki adó.


Dátum: 2005-06-15 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:15.149611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elemzők azt jósolják, hogy év végére 300 forintot is elérheti a benzin litere, csak remélni lehet, hogy nem lesz igazuk. Hogy ezt a forgatókönyvet kizárhassuk, kellene tudni válaszolni olyan kérdésekre, hogy meddig szalad fel a kőolaj hordónkénti ára.

A keddi 55-56 dolláros történelmi csúcs az egész világgazdaságra nyomasztóan hat. Az OPEC szerdai bécsi ülésétől sok függ. Vajon születik-e olyan, akár gesztus értékű döntés, amely az olajárakat lefelé nyomja. Kérdés, hogy a dollár meddig erősödik és hazai vizekre evezve, meddig tartja magát a jelenleg erős forint. A közgazdaságtan a szerencse fogalmát nem ismeri, mégis azt kell mondani, igencsak szerencsénk volt eddig ezzel az erős forinttal. Lehet, hogy e nélkül már most 300 forintot fizetnénk a kutaknál.

Apropó, olajvállalat: egy időben bűnbak volt a nemzeti olajvállalat, a MOL. A Versenyhivatal vizsgálta az árképzést, miközben tudtuk, hogy nem emiatt, hanem a magas adótartalom miatt járunk külföldre tankolni. A jövedéki adótartalom csökkentésének javaslata állandóan napirenden volt és van is, de ma már azt is tudjuk - hiszen uniós adó biztosunk is van - hogy a jövedéki adó csökkentésének is vannak határai és korlátai, miként a vállalkozások terheinek is. Így hát reménykedni lehet abban, hogy a most zajló adólicitben, választási számháborúban, választási számdobálásban talán erről is születik valami életszerű döntés, javaslat.

"...csak bizalom, nem pedig ígéret"

- Mintha azt a hírt hallottuk volna, hogy mégiscsak elkezdett a keddi történelmi csúcs után az olaj ára lefelé menni. Igaz-e ez?

- Az olajpiacnak a mozgását egyik napról a másikra, vagy egyik óráról a másikra nagyon sok tényező befolyásolja, a piaci pletykák, spekuláció, különféle pénzügyi befektetők magatartása és így tovább - mondta Varró László, a MOL Rt. vezető közgazdásza. Tehát, amikor azt mondjuk, hogy az olaj ára magas és tendenciájában emelkedik, az nem azt jelenti, hogy nem lehet egy-egy olyan nap, vagy néhány olyan óra, amikor éppen lefelé megy.

- A tendenciát tekintve, valóban, ön is elképzelhetőnek tartja ezt, amiről olyan sokan beszélnek, hogy év végére 300 forint lehet a benzin litere?

- Az árat három tényező határozza meg lényegében. Az egyik az alapanyagként felhasznált nyersolajnak az ára, ami nagyon drága, a második a finomítói kapacitások rendelkezésre állása, el lehet mondani, hogy a mezőgazdaságban ma hiány van finomítói kapacitásokból és miután az árjegyzés dollárban történik, a kútnál pedig forintban kell fizetni, ezért természetesen a forint-dollár árfolyam is befolyásolja a forintban fizetendő árat. Tehát, azt lehet mondani, hogy nincs garancia arra, hogy az ár nem emelkedik tovább. Mi bízunk abban, hogy az ár nem emelkedik tovább, de ez csak bizalom, nem pedig ígéret.

Szentgáli Edit, MR

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek