Támogatásra várnak a Hernád árvize miatt károsult gazdák
A kormány által kártalanításra megígért, mintegy 1,2 milliárd forintra várnak továbbra is azok a Hernád menti mezőgazdasági vállalkozók, akiknek ültetvényeit az elmúlt évi augusztusi nagy árvíz tette tönkre - mondta a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdán Ináncson.
Dátum: 2005-06-15 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39655
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:16.431566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kevesebb, mint egy év alatt harmadszor vonult le, illetve még jelenleg is vonul le nagy árvíz a Hernádon, a folyó mentén gazdálkodók azonban még most is várnak arra a kártalanítási összegre, amelyet tavaly ígért meg a kormány az agráriumban esett káraik enyhítésére - közölte Ódor Ferenc a sajtótájékoztatón.
Hozzátette: összességében 1,2 milliárd forintról van szó, és bár a márciusi agrárdemonstrációs megállapodásban szó van a pénz kifizetéséről, de ezt a mai napig nem kapták meg a károsult gazdák.
Jakab István, a MAGOSZ országos elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy nem lenne célszerű emiatt újabb demonstrációt tartani, mert ebben az esetben éppen a gazdák szegnék meg a márciusban aláírt megállapodást.
Elmondta: a kormánynak ugyanakkor be kell tartani ígéretét, ki kell fizetni a beígért kártalanítási összeget.
Ódor Ferenc azt is közölte: a mostani árvíz miatt ismét több ezer hektáron lesz oda a termés.
Súlyosak a gondok a Hernád völgyében, éppen ezért tartja jogosnak a kérdést: milyen segítséget várhatnak idén a térség gazdálkodói, ha a tavalyi károkat sem rendezték?
MTI - fideszfrakcio.hu