Három magyar továbbjutott a wimbledoni selejtezőből
Czink Melinda, Németh Virág és Kuti Kis Rita győzött a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének első fordulójában, míg Kapros, Gubacsi és Nagy számára befejeződött a viadal.
Dátum: 2005-06-15 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:17.054529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Czink Melinda mindössze három gémet engedélyezett szlovák ellenfelének, és két sima játszmában búcsúztatta Kucovát. Németh Virágnak még ennél is könnyebb dolga volt, ellenfele ugyanis az első játszmában 4:3-as állásnál feladta a további küzdelmet.
Kuti Kis Rita számára már korántsem volt ilyen egyszerű a női selejtező első köre, a magyar teniszező elveszítette a nyitójátszmát, ám a folytatásban megfordította a találkozót, és 6:3, 6:4-re legyőzte brit ellenfelét.
A magyar versenyzők közül Kapros Anikó, Gubacsi Zsófia és Nagy Kyra kiesett a wimbledoni selejtező első fordulójában.
Női egyes, selejtező, 1. forduló:
Kuti Kis Rita-South (brit) 5:7, 6:3, 6:4
Németh Virág-Voszkobojeva (orosz, 13.) 4:3-nál Voszkobojeva feladta
Czink Melinda (19.)-Kucova (szlovák) 6:1, 6:2
Pironkova (bolgár, 20.)-Kapros Anikó 7:5, 6:4
korábban:
Pous Tio (spanyol, 1.)-Gubacsi Zsófia 6:4, 6:0 Gerards (holland)-Nagy Kyra 4:6, 6:2, 7:5
stop.hu - fideszfrakcio.hu