Roma gyermekjogi stratégiáról értekeztek az Európa Parlamentben
A kibővült Európai Unióban érvényesítendő gyermekjogi stratégiáról tartottak konferenciát az Európai Parlamentben - jelentette be szerdán közleményben Járóka Lívia képviselő. A magyar képviselő felszólalásában a roma származású gyermekeket ért diszkriminációról szólt, különös figyelmet fordítva a rossz lakhatási körülmények között élő gyermekek, a balkáni események miatt hat éve otthontalanná vált menekültcsaládokban élő gyermekek életkörülményeire.
Dátum: 2005-06-16 06:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:18.651078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A roma lányokat érintő többszörös megkülönböztetésre és a roma fiatalok önszerveződésével és politikai érdekérvényesítésével kapcsolatos nehézségekre is felhívta a figyelmet. Kitért arra, hogy ma Magyarországon közel 700 elkülönített cigány iskolai osztály működik. Itt az oktatás minősége a szakképzett oktatók és az megfelelő felszereltség hiánya miatt nagyon alacsony. A képviselőnő szerint bár a szegregáció megszüntetése össztársadalmi és pedagógiai kérdés, a cigányellenességgel szemben - amely erősíti ezt a folyamatot - csak a társadalom közös felelősségének felismerése és vállalása és az azt támogató politikai akarat veheti fel a harcot.
Járóka Lívia az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának tagjaként vizsgálatot kezdeményezett a roma nők szociális kirekesztettségének feltérképezésére. Ennek részeként a roma gyerekek, elsősorban lányok helyzetének vizsgálatára is sor kerül a témában rendezendő őszi közmeghallgatáson. A képviselő asszony kezdeményezésére 2006 első felében a hátrányos helyzetű fiatalok helyzetét vizsgáló közmeghallgatásra is sor kerül az Európai Parlamentben.
MTI - fideszfrakcio.hu