Túlköltekezett az agrártárca
Túlköltekezett az agrártárca, ugyanis az agrár- és a vidékfejlesztés költségvetése keretében idén rendelkezésre álló 328 milliárd forintból több mint 200 milliárd forintot kifizetett május végéig - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Dátum: 2005-06-16 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:20.924464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez még akkor is tetemes összeg, ha a kifizetések jelentős része a korábbi évek determinációja. Az időarányosnál nagyobb arányú kifizetések az elkötelezettségek miatt önmagukban nem jelentenek meglepetést, a nagy számok mögött azonban komoly gondok vannak - írja a lap mezőgazdasági szakemberekre hivatkozva. Így a nemzeti támogatásoknál, amelyek esetében a keret túlnyomó részét kifizették már okoz problémát a túlköltekezés. Ugyanis ebben a keretben az idén gyakorlatilag nem maradt szabadon elkölthető agrárpénz, s március végi nyilatkozatok szerint néhány milliárd forinttal gazdálkodhatott csak szabadon az agrártárca.
Ezért a notifikált nemzeti támogatásokat előreláthatóan két ütemben folyósítja a minisztérium, a második ütem indulására pedig csak a Nemzeti Fejlesztési Terv átcsoportosítása után lesz lehetőség. Erről június 28-án dönthet Brüsszel, de pozitív döntés esetén is a korábbi várakozások szerinti 20 milliárd forintnak csak a felét, előreláthatóan 10 milliárd forintot lehet majd átcsoportosítani nemzeti támogatási célokra - értesült a lap. Ezt a forrást - a korábbi nyilatkozatok szerint - az agrártárca a sertés- és a baromfiágazat támogatására fordítaná.
fn.hu - fideszfrakcio.hu