Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc az osztrák munkaerőpiac megnyitását kérte

Neheztelés az osztrák sógorra címmel, Mádl Ferenc elnök az osztrák munkaerőpiac megnyitását szeretné alcímmel közölt interjút a magyar államfővel csütörtökön a bécsi Kurier.


Dátum: 2005-06-16 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:22.318705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Georg Berenyi, a független napilap tudósítója - aki még Mádl Ferenc bécsi tárgyalásai előtt készített interjút a magyar államfővel - egyebek között emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnök szerdán Heinz Fischer államfővel és Wolfgang Schüssel kancellárral találkozott, s ennek során a hagyományos együttműködés további dinamizálásáért lépett fel. A cikkíró szerint azonban hangot adott "az osztrák sógorral kapcsolatos neheztelésnek" is, mert alaptalannak bizonyultak az EU-bővítés menetében a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos osztrák félelmek.

- Ezért mi magától értetődőnek tartanánk, ha Bécs még az első két év letelte előtt megvizsgálná az átmeneti korlátozások feloldásának a lehetőségét. Annál is inkább, mert az EU versenyképességével kapcsolatos legnagyobb kihívás nem az új EU-tagországokból, hanem Ázsiából és Amerikából indul ki - idézte a lap az államfőt. Mádl Ferenc szerint az EU-nak mindenesetre meg kell újulnia, és ebben kezdeményezőkészen részt kell venniük a közép- és kelet-európai államoknak. Magyarország kész erre, miután az elsők között iktatta törvénybe az EU alkotmányát.

A cikkíró szerint Mádl egyúttal támogatást vár az uniótól az ország fájdalmas történelmi sebeinek a gyógyításához: a nemzetnek az 1920-as párizsi békeszerződés (Trianon) alapján történt feldarabolása 85 év után is kínozza Magyarországot. A köztársasági elnök szerint a megoldásnak ésszerű egyensúlyra kellene épülnie a határok sérthetetlenségének és a szomszédos országokban élő kisebbségek egyenjogúságának a figyelembevételével, azaz kiegyensúlyozott modus vivendit kell találni. A tudósító szerint a sebek - Ausztria kivételével - megterhelik Magyarország kapcsolatait a szomszédos országokkal. Mádl szerint az EU nem enged konfliktusokat a tagországok között, amelyeknek feleslegessé kell tenniük az államhatárokat. Újabban azonban még az anyaországi és a külföldön élő magyarok között is feszültségek vannak - mondta az elnök.

A tudósító Trianon traumája bekezdéscímmel megállapította, hogy a határokon túl élő magyarok azt remélték, a kettős állampolgárság bevezetésével (sic!) felszabadulnak a Trianon-trauma alól. Az erről rendezett decemberi népszavazáson azonban az anyaországi többség ez ellen szavazott. A határon túli magyarok elárulva érzik magukat - állapította meg a tudósító, aki nem adott hírt arról, hogy kettős állampolgárság eddig is létezett, a népszavazás pedig a kettős állampolgárság könnyített megadásáról szólt.

Mádl Ferenc ezzel összefüggésben kifejtette, hogy nem gondolták végig egy ilyen rendezés következményeit, a költségvetés esetleges többletterhelését, és a közvélemény sem volt elégséges mértékben tájékozódva. Ezt nekünk be kell pótolnunk - jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok közötti feszültségeket nem lehet máról holnapra megoldani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek