Három magyar evezős egység Münchenben
Három egység képviseli a magyar színeket az evezős Világkupa-sorozat idei második, müncheni állomásán, amelyre péntektől vasárnapig kerül sor.
Dátum: 2005-06-16 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:22.615382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kétpárban kétszeres világbajnok Haller Ákos ezúttal ismét egypárban próbálkozik, míg korábbi társa, Pető Tibor Bencsik Gáborral kétpárban száll vízre. Rajtuk kívül a tavaly könnyűsúlyú kétpárban U23-as világbajnok Lőrinczy Péter próbál szerencsét könnyűsúlyú egypárban.
Melis Zoltán szövetségi kapitány elmondta: ha a három egységből kettő döntőbe kerül, már elégedett lesz a szerepléssel. A Vk-sorozat május végi, angliai nyitányán aranyérmes, olimpiai ötödik Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár ezúttal - tanulmányi elfoglaltságok miatt - nem indul.
A müncheni verseny első napján az előfutamokat bonyolítják le, szombaton a remény- és középfutamok, vasárnap pedig a döntők szerepelnek a programban.
a Vk-sorozat további műsora:
július 7-9., Luzern
(MTI)
origo.hu - fideszfrakcio.hu