FAZ: csalódtak keleten
Az Európai Unió számos új keleti polgára a franciaországi és a hollandiai referendum után igazolva látja azt az aggodalmát, hogy a "régi EU" nem készült fel kellőképpen a keleti bővítésre - írta csütörtöki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Dátum: 2005-06-16 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:27.695622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Számunkra a belépés az EU-ba nem volt sem katasztrófa, sem csoda, hanem a normalitás kezdete az európai hétköznapokban - közölte a lappal Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója.
Inotai szerint a Nyugat ugyanakkor "nem csinálta meg házi feladatait". Ezt jelzi az alkotmány elutasítása, a vita az EU-költségvetés körül, a vita a szolgáltatási irányelvekről, de az is, hogy német hatóságok razziát hajtanak végre állítólag illegális keleti cégek és olcsón dolgozó keleti munkaerő ellen.
A keleti bővítés egyre több negatív reakciót vált ki Nyugaton, még az eurót is megkérdőjelezik. Mindez egyszerre csalódást keltő és veszélyes. A keleti bővítés és a nagyobb belső piac pozitív gazdasági impulzusai a régi EU-államok protekcionista, védekező reakciói következtében elillanhatnak - olvasható a frankfurti lapban a magyar gazdasági szakemberrel készült beszélgetés összefoglalójában.
A Frankfurter Allgemeine Zeitungban szintén megszólaltatott szlovák pénzügyminiszter, Ivan Miklos szerint az Európai Unió mindent megtesz a gyors felzárkózás akadályozása érdekében. Az EU ezzel nem tesz szívességet magának, az unió ugyanis csak úgy válhat gazdaságilag erősen növekedő térséggé, a tömeges munkanélküliséget csak úgy tudja leküzdeni, ha a belső piac korlátozások nélkül működik - írta a német lap, hivatkozva a szlovák pénzügyminiszterre, akit úgy mutatott be, hogy országát radikális reformokkal alkalmassá tette az EU-csatlakozásra és a globalizációra.
MTI - fideszfrakcio.hu