Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SCD Csoport vásárolja meg a Balatontouristot

A Balaton északi partjának legnagyobb turisztikai cégére 4,04 milliárd forintos ajánlatot tett a nyertes cég, és a vételáron felül kötelezettséget vállalt 4,1 milliárd forintos tőkeemelésre is - olvasható a SCD Balaton Holding Rt. által küldött közleményben.


Dátum: 2005-06-16 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:28.006065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közgyűlés idén tavasszal hirdette meg eladásra a céget, a pályázatra két cég jelentkezett.

A 2000-ben alapított SCD Csoport egy évvel ezelőtt már megvásárolta a Balaton déli partjának meghatározó turisztikai vállalkozását, a Siotourt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től. Az állami tulajdonban levő részvényekért akkor 3 milliárd 120 millió forintot fizetettek.

A Balatontourist megvásárlásával a csoport a tervek szerint egy átfogó, az egész Balaton térségét érintő fejlesztési programot indít, melynek célja elsősorban a belföldi vendégek visszahódítása és megtartása. A tervek között a fedett szálláshelyek bővítése, mobil home-ok és telepített lakókocsik elhelyezése, konferenciaközpont, hotel és termálfürdő megépítése szerepel.

A Balaton északi partján korábban 13 kempinget és egy csopaki szállodát üzemeltető Balatontourist Rt.-t 1993-ban alapították, jegyzett tőkéje 1,3 milliárd forint, alkalmazottainak száma 170. Éves árbevétele 2002-ben 1,3, 2003-ban 1,4 milliárd forint volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek