Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 50 százalékon a Fidesz

A biztos választók között a Fideszt a lakosság 53, a szocialistákat pedig 40 százaléka támogatja. Továbbra is a lakosság kétharmada véli úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok - derül ki a Medián felméréséből.


Dátum: 2005-06-16 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:29.611589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A teljes lakosság körében a Fidesz 33, az MSZP 26, az SZDSZ három, az MDF pedig egy százalékot ért el, míg a biztos szavazók között 13 százalékos a legnagyobb ellenzéki párt előnye.

Nem változott érdemben a politikai közhangulat Magyarországon az államfőválasztás előtti hétvégéig - derül ki a Medián felméréséből. A lakosság közel kétharmada érzi úgy, hogy az országban "általában véve rossz irányba mennek a dolgok", míg csupán egynegyedük véli azt, hogy jó irányba halad az ország.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a teljes lakosság harmadának, az MSZP pedig 26 százalékának támogatását élvezi. Jelen állás szerint sem az MDF, sem az SZDSZ nem jutna be a parlamentbe. A biztos választók között a legnagyobb ellenzéki pártot a lakosság 53, a szocialisták pedig 40 százaléka támogatja, az SZDSZ négy, az MDF egy százalékon áll. Továbbra is alacsony a részvételi hajlandóság, június elején 47 százalék volt azok aránya, akik egy feltételezett "most vasárnapi" választáson biztosan az urnákhoz járulnának.

A vezető politikus közül azok népszerűsége változott jelentősen, akik érintettek voltak a köztársaságielnök-választásban. Tíz százalékkal, 62-ről 52-re csökkent Szili Katalain népszerűsége egy hónap alatt. Az augusztustól hivatalba lépő államfő, Sólyom László ismertsége 68, népszerűsége 50 százalék volt június elején. Az élen továbbra is Mádl Ferenc áll, az államfő népszerűsége öt százalékkal, 66 százalékpontra nőtt.

Alighanem szintén az államfőválasztás körüli feszültségekkel magyarázható Kuncze Gábor és Pető Iván népszerűségvesztése is, ez ugyanis szinte kizárólag az MSZP-szavazók körében következett be. Kedvező irányba változott Demszky Gábor főpolgármester megítélése, ez minden bizonnyal a fővárosban megkezdett, illetve beharangozott nagyobb munkálatokkal függ össze.

Forrás: MNO, 2005. június 10.

Kapcsolódó elemek