mszpÉS: szocialista megrendelésre dolgozik az ÉS szerzője
Rajnai Attila, aki az ÉS-ben lejárató cikket írt Orbán Viktorról, szerződéses munkaviszonyban áll egy MSZP-s politikussal - mutatott rá Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján. A "független újságíró" havi 300 ezer forintot kap "szolgáltatásaiért". Feladata a többek között bizonyos "cikkek, tudósítások elhelyezése a sajtóban".
Dátum: 2005-06-16 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:31.803495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz tudomására jutott, hogy a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés alkalmazza Rajnai Attilát, az Élet és Irodalom (ÉS) újságíróját, ezért a Szövetség helyi országgyűlési képviselője, Ivanics István hivatalos tájékoztatást kért a megyei közgyűlés jegyzőtől erre vonatkozóan. A főjegyző válaszában közli, hogy Rajnai Attilával 2004. március 12. óta megbízási szerződése van az MSZP által vezetett megyei önkormányzatnak. A szerződést saját hatáskörében a megyei közgyűlés szocialista elnöke, Dr. Balogh László kötötte Rajnai Attilával 2004. márciusától kezdődően a 2006-os ciklus végéig. A megbízási díj bruttó havi 300 ezer forint. A szerződés szerint
feladata a többek között bizonyos cikkek, tudósítások elhelyezése a sajtóban,
valamint sajtótájékoztatók lebonyolítása, és minden egyéb, amivel a közgyűlés elnöke megbízza. Feladatai elvégzéséhez a megyeházán irodát és infrastruktúrát is igénybe vehet. Rajnai Attila egyébként az ÉS azon újságírója, aki az Orbán Viktorral kapcsolatos lejárató cikket írta szőlőügyben. Répássy Róbert példátlannak nevezte a Rajna Attilával megkötött szerződést.
Kibontakoznak a lejárató kampány elemei
A napokban napvilágot látott lejárató kampánytervben - amelynek a létezését vitatják - szó van arról, hogy az ÉS-ben helyezzenek el bizonyos cikkeket Orbán Viktor lejáratására. Répássy Róbert kijelentette, hogy az önkormányzat által Rajnai Attilával kötött - a szocialista országgyűlési képviselő által aláírt - szerződésből következik, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és az MSZP megtalálta a módját annak, hogy hogyan helyezzenek el Orbán Viktort lejárató cikkeket az ÉS-ben. Répássy Róbert rámutatott, ez sajtóetikai kérdés is, hiszen van egy közpénzek után nyomozó tényfeltáró újságíró, aki milliós állami támogatások nyomát keresi, de közben maga is több millió forint közpénzben részesül meglehetősen bizonytalan feladatkörrel, ráadásul a megyeháza infrastruktúráját is igénybe veheti az ÉS cikkek írásakor. "Könnyű úgy tényfeltáró újságírónak lenni, ha az embert közpénzekből is fizetik" - tette hozzá. Répássy Róbert aláhúzta, hogy ez a példátlan eset arra világít rá, hogy egy lejárató kampány létezik, vagy legalábbis annak elemei kezdenek kibontakozni. A politikus furcsának nevezte, hogy eddig az ÉS-vitában senki sem említette, hogy Rajnai Attila munkaviszonyban áll egy MSZP-s politikussal.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség