Pártillemtan: szocialista csúcstalálkozó a Bazilikában
Esztergom városa kilobbizta a Bazilika díszkivilágításának költségeit, de a jelek szerint a dicsőséget mások készülnek learatni. A hírek szerint egy most szerveződő avatóünnepségre ezért is "felejtik" el meghívni az esztergomi elöljárókat, amelyen egyébként a szomszédos Dorog polgármestere minden bizonnyal jelen lesz. De hogyan kerül a csizma az asztalra? Erdő Péter esztergomi bíboros-prímás meghívást kapott (!) abba a székesegyházba, amely voltaképpen az általa vezetett magyar katolikus egyház főépülete.
Dátum: 2005-06-16 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:33.428530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hosszú ideig váratott magára a Bazilika díszkivilágítása. A várva várt pillanat június 26-án este fél tízkor következik be, a tervek szerint ekkor borul majd fényárba a magyar katolicizmus "fellegvárának" kupolája és oszlopcsarnoka. Esztergom polgármestere, Meggyes Tamás régóta lobbizott már azért, hogy a történelmi jelentőségű épületet méltó módon kivilágítsák.
A szomszédos vár díszvilágítása 2001. november 11-én készült el, egy időben a Mária-Valéria híddal. Utána azonban jó ideig nem történt semmi. Idén januárban ünnepélyes keretek között írták alá azt a szerződést, melynek keretében a Magyar Turizmus Rt. vállalta magára a Bazilika díszkivilágításának százmillió forintos költségét.
Furcsa módon sem az Esztergomi Polgármesteri Hivatalban, sem a Prímási Hivatalban nem tudnak arról, hogy kik lesznek június 26-án este az ünnepélyes pillanat hivatalos vendégei. A helyi (szocialista) lapból értesültek csak arról, hogy Tittmann János dorogi polgármester (!) és országgyűlési képviselő, valamint Kovács László országgyűlési képviselő jelen lesz a jeles eseményen, amelyet egyébként Kolber István regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter szervez. Vagyis nem az ügyben érintett esztergomi önkormányzat. Talán nem véletlen, hogy a szocialista miniszter választása éppen a két MSZP-s honatyára esett.
Az persze mégiscsak furcsa, hogy éppen a szomszéd város polgármesterét invitálják meg a rendezvényre, miközben Esztergom első emberéről elfeledkeznek! De ennél is meghökkentőbb (s talán felháborítóbb is), hogy Erdő Péter esztergomi bíboros-prímás meghívást kapott (!) abba a székesegyházba, amely voltaképpen az általa vezetett magyar katolikus egyház főépülete. Márpedig a házigazdát sehol a világon nem szokás vendégként kezelni, még egy pártban sem.
Forrás: Hídlap