Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgép robbant Szófiában, hat embernek sérüléseket okozva

Pokolgép robbant Szófiában csütörtökön egy gépkocsi közelében, és megsebesítette annak öt férfi utasát és egy járókelőt. A merénylet valószínűleg maffiózók műve. A bolgár állami rádió szerint a pokolgépet valószínűleg távirányítóval robbantották fel, és a légnyomás olyan erős volt, hogy betörte az összes környező épület ablakát.


Dátum: 2005-06-16 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:34.311686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belügyminisztérium nem hozott nyilvánosságra egyetlen nevet sem, de a fővárosban az a vélemény terjedt el, hogy a merénylet célja a dzsip tulajdonosa, a "Hód" ragadványnéven közismert Nikola Ivanov volt. Ivanov és testvére állítólag részt vett súlyos bűncselekményekben, rablások, zsarolások és erőszakoskodások elkövetésében. A rádió úgy tudja, hogy ő is a gépkocsiban volt.

A testvérpárt egyszer már megtámadták: tavaly pokolgép robbant fel a lakásuk előtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek