Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romániai magyarságot érintő kérdésekben tájékozódtak magyarországi honatyák Bukarestben

A romániai kisebbségi törvénytervezetről, az észak-erdélyi autópályáról, a fejlesztési régiókról és az autonómiakérdésről egyaránt tájékozódott szerdán és csütörtökön Bukarestben Szászfalvi László vezetésével az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának küldöttsége.


Dátum: 2005-06-16 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:34.949202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes delegációvezető mellett Németh Erika (MSZP), Donáth László (MSZP), Schmidt Ferenc (Fidesz) és Fodor Gábor (SZDSZ) vesz részt a látogatáson. A képviselők találkoztak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi csoportjának tagjaival, így Frunda Györggyel, a román szenátus emberi jogok, felekezetek és kisebbségek bizottságának elnökével, George Sabin Cutassal, a szenátus alelnökével, Lucian Augustin Bolcassal, a parlamenti román-magyar baráti csoport elnökével, Nicolae Paun képviselővel, az emberi jogok, felekezetek és a nemzeti kisebbségek bizottságának elnökével.

Közös asztalhoz ültek Eckstein-Kovács Péterrel, a román szenátus jogi, fegyelmi és mentelmi jogi bizottságának elnökével, Renate Weber elnöki tanácsossal, Kibédi Katalinnal, az igazságügyi minisztérium államtitkárával, Markó Attila államtitkárral, az etnikumközi kapcsolatok főosztályának vezetőjével, valamint Niculescu Tónival, a külügyminisztérium reformokért és intézményközi együttműködésért felelős államtitkárával.

Szászfalvi László az MTI-nek elmondta: a román vendéglátók egyebek közt tájékoztatták őket a parlament elé terjesztett kisebbségi törvény tervezetéről. A fideszes honatya szerint ez a törvény a magyar közösség számára az építkezés új időszakát nyithatná meg.

Különleges hangsúlyt kapott a megbeszéléseken az észak-erdélyi autópálya témája. A magyar honatyák szorgalmazták, hogy folytatódjék a tervezett sztrádaépítés, mert az - mint Szászfalvi fogalmazott - nemcsak gazdasági project, hanem alapvető emberi jogokat érintő kérdés is az erdélyi településeken élők számára.

A magyar vendégek elmondták: a Romániában élő magyar nemzeti közösség alkotmányos jogait megfelelő garanciák révén kell érvényesíteni. Ez a csatlakozási szerződés feltételrendszerének a teljesítéséből is következik - fűzte hozzá a küldöttségvezető. A fejlesztési régiók és közvetve az autonómia kérdése is szóba került a tárgyalásokon. Szászfalvi fontosnak nevezte az autonómia megteremtését, emlékeztetve ugyanakkor, hogy a romániai kisebbségi törvénytervezet egyelőre kulturális autonómiát helyez kilátásba. A magyar honatya szerint azonban az is fontos előrelépés, hogy ez a kérdés egyáltalán a figyelem középpontjába kerülhetett Romániában. Fontos, hogy erről folyamatos párbeszéd folyjék, figyelembe véve a különböző pozitív európai példákat - fejtette ki Szászfalvi László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek