Keresztre feszítettek, éheztettek, és halálra kínoztak egy fiatal apácát egy romániai kolostorban
Lánccal keresztre feszítettek, éheztettek és halálra kínoztak és egy fiatal apácát a romániai Tanacuban lévő egyik kolostorban, így akarva kiűzni belőle az ördögöt. A hírt csütörtökön közölte a Mediafax román hírügynökség, beszámolva arról, hogy a moldovai településen lévő monostorban szerdán este meghalt egy fiatal apáca, a 23 esztendős Maricica Irina Cornici.
Dátum: 2005-06-16 20:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:35.310943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az üggyel kapcsolatban a helyi hatóságok már vizsgálatot indítottak, ugyanezt teszi most Husi városának ortodox püspöki hivatala is.
Mint arról a román patriarkátus szóvivője, Costel Stoica tájékoztatta a hírügynökséget, Irina három hónappal ezelőtt jelent meg a kolostorban, hogy meglátogassa ott szolgáló barátnőjét. Ez utóbbi meggyőzte őt arról, hogy maradjon ott, a fiatal apáca rá is állt a dologra. Egy aradi árvaházból jött, és úgy gondolta, hogy ezen az új helyen nyugodtabb lesz majd az élete.
Egy hónappal később azonban rosszullétek kezdték őt környékezni, egyre gyakrabban lettek rohamai. A zárdafőnök biztos volt abban, hogy testét és lelkét "gonosz szellemek" vették birtokukba. Ezért határozott úgy az egyházi intézmény vezetője, hogy kiűzi Irina testéből az ördögöt.
A történet további részét már a rendőrség rekonstruálta. Eszerint a lányt a kolostorfőnök és négy apáca behurcolta egy külön helyiségbe. A rángatózó Irinát előbb spárgával megkötözték, de mivel így sem lehetett vele bírni, lánccal kötözték egy fakereszthez, száját pedig betömték egy törülközővel. Így marad keresztre feszítve a hideg falak között, étlen-szomjan három napig. Azután kómába esett, és szívinfarktust kapott.
A kolostor főnöke továbbra is vallja, hogy a "lelki szolgálat" szempontjából helyesen járt el, mivel ki kellett űzni a gonoszt a lányból. Emiatt kellett szerinte három napon keresztül mindenfajta ördögűző szertartást végezni.
A helyi megyei orvosok szerint a fiatal apáca valóban pszichikai jellegű betegségben szenvedett. A rendőrség néhány napon belül a vizsgálatok alapján megindítja a büntetőeljárást.
MTI - fideszfrakcio.hu