Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érvénytelen vizsgák félreértésből - Az észrevételek elbírálása zajlik

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a korábban érettségizett diákok egy része - becsült adatok szerint 5-10 százaléka - nem ment el az emelt szintű szóbeli vizsgára, mert azt hitte, hogy az írásbeli vizsgán elért pontszáma elegendő a pluszpontok megszerzéséhez. Mint a lap megírta, a korábban maturálóknak már 33 százalékos teljesítményért is jár a hét pluszpont.


Dátum: 2005-06-17 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:38.422629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Hiába teljesített valaki jól az írásbelin, ha nem ment el szóbelizni, akkor elégtelen az érettségije - mondta a lapnak Szántó Gabriella, az Oktatási Minisztérium sajtófőnöke. Hozzátette: a szabály szerint mindkét vizsgarészen legalább 10 százalékos teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy a vizsga elfogadható legyen.

Szántó szerint egyébként emelt szinten a diákok 10,37 százaléka tett észrevételt az írásbeli vizsgán elért eredménye kapcsán. Ez az arány megegyezik az elmúlt években tapasztalt észrevételekkel - tette hozzá. Biológiából a diákok 16,2 százaléka, történelemből 12,7 százaléka, fizikából 12,3 százaléka emelt kifogást. A legtöbb észrevételt - 1441-et - a fővárosból nyújtották be.

A tanulói észrevételek elbírálása jelenleg folyik - mondta az MTI-nek Pósfai Péter, az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont vezetője. Hozzátette: az emelt szintű vizsgabizottságok a szóbelin szembesültek azzal, hogy a régen érettségizők közül "jó páran" nem mentek el vizsgázni. Ennek oka szerinte az lehetett, hogy már az írásbeli előtt meggondolta magát a diák, esetleg közben megszerezte a nyelvvizsgát, vagy olyan gyenge lett az írásbelije, hogy a szóbelivel már meg sem próbálkozott.

Magyar Nemzet - MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek