Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elvonták a tartalék négyötödét

Véglegesen elvonta a kormány a költségvetési intézmények előirányzataiból márciusban zárolt 125 milliárd forintot. Az éves deficitcél teljesüléséhez további intézkedésekre is szükség lehet.


Dátum: 2005-06-17 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:39.296670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Százhuszonötmilliárd forintot végleg elvon a kormány az öszszesen 161,5 milliárd forintos államháztartási tartalékból. Ez azt jelenti, hogy az említett öszszeget már biztosan nem költhetik el a minisztériumok és egyéb költségvetési intézmények. Ráadásul a kormány tartósnak tekinti az így kialakult költségvetési szerkezetet, ami annyit tesz, hogy a jövő évi büdzsé tervezésekor is az ily módon csökkentett előirányzatokat veszi figyelembe. Az elvonásra azért van szükség, hogy eredmény szemléletben tartható legyen az idei évre tervezett 3,6 százalékos államháztartási hiánycél - közölte tegnap sajtótájékoztatón Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára. A pénzforgalmi szemléletben számított deficit ennek ellenére az egekbe szökik: június végén már 985 milliárd forint hiány lesz a kincstári számlán, ami a 96 százaléka az éves tervezetnek. Ha szükséges, további intézkedésekre is kész a kormányzat - tette hozzá Katona.

Lényegében elismerte a Pénzügyminisztérium, hogy túltervezte az idei költségvetési bevételeket. A tárca tegnapi tájékoztatása szerint eredményszemléletben - tehát a ténylegesen az idei évre vonatkozó kötelezettségeket figyelembe véve - összességében megközelítően 170 milliárd forinttal kevesebb bevétel várható az év végén áfából, személyi jövedelemadóból, a társadalombiztosítási járulékokból, valamint a jövedéki adóból. Költségvetési szakértők a kezdetektől fogva irreálisnak tartották, hogy a tavalyi teljesítéshez képest általános forgalmi adóból 18, személyi jövedelemadóból pedig 12 százalékkal több bevételt irányzott elő a pénzügyi tárca. Ám a túltervezés vádja ellen akkor a kormány kézzel-lábbal tiltakozott. Május végéig áfából 660 milliárd forint folyt be, ami csaknem 200 milliárddal kevesebb az éves előirányzat időarányos részénél. Személyi jövedelemadóból 15 milliárd hiányzik.

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek