Sikeres A nagy könyv
Csaknem két és fél millió szavazat érkezett A nagy könyv című, olvasásra ösztönző játék eddigi két fordulójában, összesen majdnem félmillióan voksoltak - közölte a játék programirodája az MTI-vel.
Dátum: 2005-06-17 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:39.584962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A második forduló a hét végén zárult le; ismertté vált a top12-es lista, a magyar olvasók tizenkét legkedvesebb könyve. A top100-as lista kihirdetése után kezdődött fordulóban több mint 250 ezer olvasó majdnem kétmillió szavazatot adott le. Ebből másfél millióan szavazólapon, félmillióan interneten, valamint telefonon és sms-ben voksoltak. A programiroda szerint a játék olvasásra ösztönző hatását bizonyítja, hogy már 1924 olvasókör alakult az országban. A nagy könyv honlapján - www.anagykonyv.hu oldalon - a regisztrált felhasználók száma túllépte a százezret; a weboldalnak már 620 ezernél is több látogatója volt. A programiroda közlése szerint A nagy könyv játéknak a könyvtárak, könyvesboltok forgalmát tekintve is érzékelhető volt a hatása. A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár teljes hálózatában a top100-as lista 64 címét többször kölcsönözték ki, mint korábban; egyes művek - például Bulgakov A Mester és Margarita, Daniel Keyes Virágot Algernonnak vagy Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak - esetében kétszáz-négyszáz százalékkal nőtt a kölcsönzési gyakoriság. Az Alexandra, a Libri, valamint a Líra és Lant könyvesboltokban egyes alkotásokat 40-50 százalékkal nagyobb számban adtak el az utolsó két hónapban a tavalyi átlageladásokhoz képest, ilyen volt Gárdonyi Géza Egri csillagok és Bulgakov A Mester és Margarita című regénye. A brit minta alapján készült könyves szavazási játék február végén kezdődött, a műsorfolyam befejező adásában, december 17-én dől el, melyik regény nyeri el a Magyarország kedvenc regénye 2005-ben címet. Az őszi időszakig, amikor megkezdődik a top12 kampányfilmjeinek bemutatása, a helyi szervezésű könyvtári rendezvényeken kívül elsősorban a jelentős országos fesztiválokon találkozhatnak az érdeklődők A nagy könyvvel; könyvtárbusz járja majd az országot.
MTI - fideszfrakcio.hu