Pillantás a hídról, avagy lehet még süllyedni?
Pontos kimutatást tartalmaz a levél, amelyet a Reform szerkesztőségéhez postáztak. A kétgyermekes mizserfai kényszervállalkozó jövőre 7400 forinttal kap kevesebbet az államtól, mint idén. Aszerint a kormányzat által megalkotott új családi támogatási rendszer szerint, amely úgymond igazságosabb és kedvezőbb lesz.
Dátum: 2005-06-17 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:40.186070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Rosszabbul járunk, és ez áll fenn valamennyi adómentes jövedelem alatt kereső kétgyermekes kényszervállalkozónál - kesereg Szabó István,aki fia családjának reménytelen helyzete miatt lépett kapcsolatba szerkesztőségünkkel. S mint kiderült: írt ő a parlamenti pártok frakcióinak, Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszternek, meg Újhelyi Istvánnak is, mivel a szocialista képviselő azt nyilatkozta: a családok 97 százaléka jól jár az új támogatási rendszerrel. - De hiszen arról beszél a szóvivő és maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, hogy megduplázzák a családi pótlékot! - szögezem neki, amikor felkeresem a kis Nógrád megyei faluban lévő otthonában. - Mást sem lehet hallani a kormánytagoktól, minthogy mennyivel igazságosabb és kimondottan gyermekbarát lesz az új szisztéma. Hogy lesz ebből végül is kevesebb családtámogatás? - Az alacsony jövedelműeknek eddig járt a rendkívüli gyermektámogatás. Ha az egy főre eső jövedelem nem éri el a 24 ezer forintot, akkor az önkormányzattól megkapjuk két gyerek után a 10.800 forintot havonta. Ez a támogatás viszont 2006. január 1-je után már nem jár! De megszűnik az az adókedvezményünk is, amely eddig havi 8000 forint volt a két gyerek után. Így aztán megint ugyanott vagyunk, mint más adók esetében: miközben nagy hangon beszélnek a csökkentésről, a megszüntetett kedvezmények miatt tulajdonképpen a lakosságnak kerül minden többe. - Ki is számolta pontosan a különbséget. - Az idén havonta 79 ezer forint jövedelemből kell megélnie a négytagú családnak. Jövőre, ha minden ugyanígy marad, 71.600-ból. Na, ezt nevezik igazságosnak, s ezért kell nekünk hálálkodnunk. A Szabó családon át lemérhetjük egy átlagos magyar faluban élő kétgyermekes házaspár sorsát. Pedig nekik még szerencséjük is van: a nagyszülők nyugdíjából komolyan kiegészíthetik a keresetüket, ám ezzel együtt naponta érezhetik a lecsúszás veszélyét. A levélíró 62 éves nagyapa élettörténete könyvbe kínálkozna. Édesapja kulákból lett téeszelnök, s aztán itt, falun a fiának sem volt más útja, mint belépni a termelőszövetkezetbe. Még párttitkárt is akartak belőle faragni, de abba már nem ment bele. - Én politikával addig soha nem foglalkoztam. Be kellett lépni az MSZMP-be, mert hát ugye a téeszben dolgoztam. Azt akarták mindenáron, hogy párttitkár legyek. Mondtam: én nem leszek párttitkár, mert olyat mondok, hogy haza sem engednek. Így aztán békén hagytak. A szülei felépítették neki ezt a házat, ahol most is együtt lakik a három generáció. Az átlaghoz képest is igazán jól éltek. - Édesapám mezőgazdasággal foglalkozott, de nem akárhogy. Ha nem jön a téesz, akkor már traktort vett volna. Egyéni gazda volt öt és fél holdon. A Rákosi- korszakban vittük a beszolgáltatást. Egy lovas kocsira 15 mázsa búzát tettünk, s ennél is többet adtunk be az államnak. Vittük a tojást, a tejet, jöttek a disznó után a zsírért. Államosították a cséplőgépünket! A család nem ismerte azt a szót, hogy nincs. De hiába értettek a gazdálkodáshoz, nem hagyták őket békében. - Nekem mondhatnak bármit, hogy így volt a Kádár- rendszer meg úgy, nekünk akkor kisöpörték az udvarunkat. De édesapám olyan ügyes ember volt, hogy a kétezer lelkes faluban nekünk volt legelőször Pannónia-motorkerékpárunk. Kukoricát kellett érte adni, úgy adták a motorbiciklit. Mesél a régi szép időkről, amikor még fiatal volt, amikor pénzügyi vonalon dolgozott Kisterenyén, a járási tanácsban, majd könyvelő lett a termelőszövetkezetben. Meg még régebbről, amikor gyerek volt, s a szomszédos faluba járt át a templomba. (Mizserfán ugyan ma is van katolikus templom, de jó, ha havonta egyszer kinyitják. Pap már az ötvenes évek óta nincs. Aki hívő, az az öt kilométerre lévő Kazárra jár át.) - Süllyedünk lefele, saját erőből még a számláinkat sem tudnánk fizetni - mondja Judit,az édesanya, aki ebben a "jó világban" hiába kilincsel munka után.
reform.hu - fideszfrakcio.hu