Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb csoportosulás Szaddám Huszein ellen

Új ellenzéki csoportosulást hozott létre az iraki hadsereg titkosszolgálatának egykori főnöke, aki Szaddám Huszein elnök közeli munkatársa volt, mielőtt külföldre szökött volna.


Dátum: 2002-08-26 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:54.995524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vafik asz-Szamerraj tábornok az As-Sark al-Auszat című,szaúdi tulajdonban lévő arab újságban hétfőn bejelentette, hogy megalakította a nemzetmentő mozgalmát, amely "igazi demokratikus alternatívát készül nyújtani az összes irakinak".

A csoport céljai között van az ország területi egységének megőrzése és a kurd kisebbség jogainak biztosítása is.

Hatalomra jutása esetén meg kívánja reformálni a fegyveres erőket, hogy azok csak a haza védelmével foglalkozzanak - idézett az EFE hírügynökség a nyilatkozatból.

Szamerraj Londonban él. A kilencvenes évek közepén szökött külföldre. Őt tartják Szaddám Huszein legközelebbi munkatársának, aki elfordult az iraki diktátortól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek