Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brzezinski szerint "nevetséges" az európai alkotmányt alkotmánynak nevezni

"Mivel a szöveg olyan, mint egy hitelkártya-szerződés apró betűs része, kevés európai nézett bele. Nevetséges volt a dokumentumot alkotmánynak nevezni. Valójában ez egy szerződés 25 állam között, amely nem utolsósorban egy sor technikai részletet szabályoz" - jelentette ki a Die Weltben pénteken megjelent interjúban Brzezinski, Jimmy Carter volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadója.


Dátum: 2005-06-17 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:42.880852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lengyel származású professzor szerint a franciaországi és a hollandiai népszavazás eredménye rövid távon kárt okozott Európa világpolitikai szerepének. Hosszabb távra tekintve azonban nem kell eltúlozni jelentőségüket.

Amennyiben az alkotmány alapjogok chartájának a formáját öltötte volna, amelyben rögzítik egy szabad közösség polgárainak jogait, s meghatározzák, hogy milyen feladatai vannak a fölérendelt intézményeknek, s miként választják meg képviselőiket, több esély lett volna elfogadására - vélte Brzezinski.

"Attól tartok, az európai politikusok bürokratikus hajlamai azt eredményezték, hogy végül saját fegyverükkel verték meg őket. Politikailag érzéketlenek voltak, eljárásuk felületes" - mondta Brzezinski, elismerve ugyanakkor, hogy Európa az elmúlt években politikailag jól működött.

"Ez mindenekelőtt arra az időszakra vonatkozik, amikor a németek és a franciák kialakították az iraki háborút ellenző pozíciójukat, miközben a britek amellett döntöttek, hogy nyilvánosan, kritikátlanul és feltétlenül támogatják az Egyesült Államokat, a Bush-kormányzatnak pedig újra meg újra tanácsokat sugdosnak, amelyeket aztán ez a kormányzat tökéletesen figyelmen kívül hagyott. Történelmi perspektívából nézve az európai struktúrák még mindig megvannak, az integrációs folyamat folytatódik. Mindent egybevéve, a népszavazási kudarcokat nem kell túlértékelni. Realistának kell lenni: a politikailag egyesült Európa a távoli jövő zenéje. A vezető európai államok közvéleménye nem kész arra, hogy oly mértékben olvadjon egybe, ami Európa számára lehetővé tenné, hogy globális szinten közös hangon szóljon" - vélekedett Zbigniew Brzezinski.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek