Egyre feszültebb a légkör Kasmírban
Legkevesebb 11 ember vesztette életét vasárnap éjszaka és hétfőn a Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi államban lezajlott erőszakos cselekményekben - közölte hétfőn az indiai rendőrség.
Dátum: 2002-08-26 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:55.309138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Előbb merénylők támadtak egy rendőr házára, s miután behatoltak az épületbe, válogatás nélkül lőttek mindenkire. A rendőr apja, fivére, sógornője és unokatestvére életét vesztette a Dzsammutól, Kasmír téli fővárosától 200 kilométerre északnyugatra lévő Szurankotban történt vérengzésben. Három gyereket súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. A rendőrtiszt szolgálatban volt a gyilkosság idején.
Hétfőn a helyi félkatonai erők három feltételezett szakadárt öltek meg az állam nyári fővárosától, Szrinagartól 130 kilométerre északra. Az összecsapásban egy katona is életét vesztette. Ugyancsak hétfőn ismeretlen merénylők három polgári személyt lőttek le két támadásban.
A többségükben muzulmánok lakta államban mind feszültebbé válik a légkör a szeptember végére kiírt helyhatósági választások közeledte miatt. A muzulmánok kilátásba helyezték, hogy megzavarják a voksolások menetét, mert úgy vélik, a legutóbbi választásokat az indiai központi kormányzathoz hű politikai erők csalással nyerték meg.
A Pakisztán és India között megosztott Kasmír indiai részében tucatnyi muzulmán fegyveres csoport folytat harcot azért, hogy a területet elszakítsa Indiától. Az 1989 óta tartó fegyveres harcnak hivatalos adatok szerint eddig több mint 36 ezer, más források szerint mintegy 60 ezer halálos áldozata van.
Rasid Kuresi pakisztáni elnöki szóvivő hétfőn megerősítette, hogy a Kasmír indiai, illetve pakisztáni részét elválasztó ellenőrzési vonal mentén július 29-én összeütközés zajlott le a két ország katonái között. Tizenegy indiai katona életét vesztette, húsz megsebesült, míg a pakisztáni oldalon nem volt veszteség. Kuresi Újdelhit tette felelőssé az összecsapás kirobbanása miatt.
Az indiai védelmi minisztérium szóvivője szerint viszont három indiai katona esett el a huszonnégy órán át tartó ütközetben, és azt állította, hogy a pakisztániak törtek be indiai területre. Mindkét kormány a South China Morning Post című lapban megjelent értesülésre reagált.
MTI - fidesz.hu