Forrásmegosztás: tovább rontja a viszonyt
A főváros és a kerületek jónak semmiképpen sem nevezhető viszonyát tovább rontja a koalíció által elfogadásra javasolt forrásmegosztási rendelet. A probléma súlyosságát mutatja, hogy például Csepel önkormányzata 800 millió forinttól eshet el a rendelet életbelépése esetén - áll Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Dátum: 2005-06-17 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:48.252565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főváros döntését meghatározó törvény megalkotásakor a Fidesz budapesti országgyűlési képviselői módosításokat javasoltak, ám ezeket rendre leszavazta a T. Ház többsége 2003 őszén. Majdnem két év telt el, míg a szocialisták és szabad demokraták belátták, milliárdokról dönteni a jelen szabályozás szerint nem lehet.
A Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja a koncepció újragondolásának érekében felkéri Atkári János főpolgármester-helyettest, hogy a kerületeket is bevonva kezdeményezze a forrásmegosztási törvény módosítását előkészítő szakértői stáb összehívását. Szükségesnek látjuk ugyanis, hogy a Molnár Gyula és Élő Norbert MSZP-s képviselők által benyújtott törvénymódosítás a legszélesebb körű szakmai konszenzust élvezze - közölte a fideszes politikus.
MTI - fideszfrakcio.hu