Fónagy János: lelassul az autópálya-építés
A Fidesz véleménye szerint a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése szempontjából az új kabinet elvesztegette a 2002-es esztendőt, mivel még mindig nem jelentette meg közbeszerzési eljárásra vonatkozó pályázatát a Közbeszerzési Értesítőben.
Dátum: 2002-08-26 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:55.644340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János, a közlekedési tárca korábbi vezetője, a Fidesz-képviselőcsoport tagja hétfői budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter kormányfő a választások előtt a szocialisták hatalomra kerülése esetén összesen 800 kilométernyi autópályát ígért.
A polgári kormány közlekedési minisztere az elmúlt két hónapot a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése szempontjából elvesztegetett időnek minősítette és hangsúlyozta, hogy az új kormány a mai napig egyetlen kilométernyi autópályát sem épített.
Álláspontja szerint legkorábban a jövő év tavaszán kezdődhet majd meg az útépítés.
Fónagy János utalt arra, hogy az előző kormányzat idején összesen harmincnyolc helyszínen zajlott autópálya-építés, illetve gyorsforgalmi úthálózat rekonstrukció.
Mint mondta, ennek eredményeként a Medgyessy-kabinet a következő hetekben több új, illetve felújított autópálya-szakaszt adhat majd át.
Fónagy János örömmel konstatálta, hogy a Medgyessy-kormány nem változtatott a gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés szakmai programján.
MTI - fidesz.hu