Hevesi Sándor Színház: sikeres évad bérletes csúccsal
Nehéz, de sikerekben gazdag évad, 226 előadás, a rekordszintet tartó 93 ezres nézőszám 9378-as bérletes "csúccsal" - így jellemezte a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház teljesítményét Stefán Gábor igazgató a pénteki társulati évadzárón. A direktor értékelése szerint a színre vitt kilenc mű, s a 226 egerszegi, valamint tájelőadás és a hat falujáró bemutatkozás "nehéz, de sikeresen megoldott" feladatok elé állította a társulatot.
Dátum: 2005-06-17 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:50.366148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bereményi Géza művészeti igazgató, a sok műfajú darabválasztásra is utalva, egy magas hegy eredményes megmászásához hasonlította az évadot, kiemelve a Ruszt József rendezte Az ember tragédiája, a Szabó Magda jelenlétében játszott Régimódi történet, a magyarországi ősbemutatóként jegyzett Laura című musical-opera, valamint a Nemzeti Színház-beli "megyejárás" két vendégjátéka kínálta művészi élményeket.
A városi önkormányzat nevében Gyimesi Endre polgármester - átadva az újabb öt évre szóló kinevezési okmányt Stefán Gábornak - nézőként is méltatta a Hevesi-gárda közönségvonzó, "értékápoló és kísérletező kedvről is tanúskodó teljesítményét". A fenntartási költség 40 százalékát adó megyei önkormányzat művelődési osztályvezetőjével, Vajda Lászlóval együtt a jövő évadra is teljes anyagi biztonságot ígért a színház számára a polgármester.
Féltucatnyi szakmai és civil díjjal ismerték el a zalai társulat teljesítményét: a közönségszavatok alapján a Régimódi történet az évad legjobb produkciója, Hertelendi Attila a legkedveltebb színész díjat kapta. A Színházbarátok Körének díját emlékezetes alakításaiért Egri Kati, míg az Aranydeszkát Létai István vehette át.
A Forgách-vándorgyűrű idei birtokosa Gombos Sándor kelléktárvezető lett, a Régimódi történetben nyújtott alakításáért pedig Kricsár Kamill Máriáss-díjban részesült.
Az évadzárón néma felállással adóztak a nemrég elhunyt művésztárs, Siménfalvy Lajos, a népszerű "Simi bácsi" emlékének.
MTI - fideszfrakcio.hu