Budapest blokkolja a MÁÉRT-et?
Magyarország továbbra is csak halogatja a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívását. A Gyurcsány-kormány passzivitása miatt létrehozott Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma legutóbbi, bécsi ülésén éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben.
Dátum: 2005-06-17 20:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:51.358824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára válaszul a Bécsben elhangzott kritikákra kijelentette, hogy a MÁÉRT összehívásának előkészítése folyamatban van, de álláspontjuk szerint csak a szakbizottsági ülések után lehet felelősen összehívni a testületet. A MÁÉRT összehívását a szervezet szabályzata szerint a mindenkori miniszterelnök, jelenleg Gyurcsány Ferenc kezdeményezheti. Erre azonban Duray Miklós szerint nem a közeljövőben fog sor kerülni. Az MKP tiszteletbeli elnöke véleménye szerint ma már nem él Magyarországon az szellem, amelynek jegyében annak idején a MÁÉRT megszületett.
- Miként értékeli, hogy a decemberi népszavazás óta még mindig nem sikerült összehívni a Magyar Állandó Értekezlet ülését?
- A 2002-es kormányváltás után, a Medgyessy-kormány első évében háromszor is összehívták, illetve ülésezett a MÁÉRT. Ennek akkor az volt a célja, hogy módosítsák, durván megfogalmazva kiheréljék a kedvezménytörvényt. Ezt sikerült is véghez vinniük a jelenlegi kormánypártoknak. Azóta gyakorlatilag nem történik semmi, folyamatosan halasztják, ráadásul a szakbizottságok sem működnek, mivel nagyon ritkán üléseznek. 2004 elején újra szorgalmaztuk a MÁÉRT összehívását, kaptunk egy ígéretet, hogy összehívják, de időközben megbukott a Medgyessy-kormány. 2004 novemberére végül összehívták, ekkorra azonban már annyi probléma gyülemlett fel, hogy természetszerűleg bukott a MÁÉRT is, az MSZP és az SZDSZ pedig csődbe vitte az értekezletet. Az ezt követő sikertelen népszavazás óta ígérgetik, hogy összehívják az értekezletet, május-június tájékára tervezték, de persze nem lett belőle semmi. Most egy őszi időpontot emlegetnek, de valószínűleg ez sem fog megvalósulni.
- Ha mégis lesz MÁÉRT, melyek azok az aktuális problémák, amelyeket meg kellene vitatni?
- Nagyon sok probléma van. Nem működnek a támogatási rendszerek, mivel elzárták a pénzügyi forrásokat. A meghirdetett pótprogramok, mint a Szülőföld Alap, Szülőföld program működésképtelenek. Továbbra sincsen hosszú távú stratégiai tervezés, amely pedig az EU csatlakozás után elengedhetetlen lenne.
***
A Magyar Országgyűlés 26/1999. III.26. OGY határozata hozta létre a világ magyarságának konzultatív testületét, a Magyar Állandó Értekezletet. A MÁÉRT-et a parlamenti és tartományi képviselettel rendelkező határon túli- és magyarországi pártok, illetve szervezetek, a magyar kormány és a nyugati magyarság képviselői alkotják. A szabályzat szerint a testület évente kötelezően egy alkalommal, szükség szerint többször ülésezik.
Forrás: Hídlap