Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrök fogságban

Két napon belül a második támadást indították a dél-afganisztáni Kandahár tartomány ellen a tálib harcosok és az azonos nevű fővárosában foglyul ejtettek 18 rendőrt.


Dátum: 2005-06-18 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:52.836508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi hatóságok közlése szerint a tálibok elfoglalták a tartományi rendőrség főhadiszállását egy nappal azután, hogy hatalmukba kerítették Mian Nisin város a helyi kormányhivatal épületét. A városban a hét elején súlyos összecsapások voltak a szélsőséges iszlám harcosok és az amerikai hadsereg támogatását élvező afgán hadsereg között. Közben Rahim Vardak afgán nemzetvédelmi miniszter egy pénteki interjúban arról beszélt, hogy az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat újraszerveződik Afganisztánban és olyan véres merényleteket terveznek, mint amelyeket mostanában Irakban elkövettek. Vardak hírszerzési forrásokra hivatkozva elmondta, hogy az elmúlt három hétben féltucat arab ügynök szivárgott be Afganisztánba, és közül ketten öngyilkos merényletet hajtottak végre az ország déli részén egy mecset, illetve egy amerikai katonai konvoj ellen. A kandahári mecset elleni június 1-i merényletben 20-an haltak meg, míg az amerikaiak közül négyen megsebesültek. Az afgán miniszter szerint az al-Kaida és a tálibok több "regionális hatalomtól" kapnak támogatást, de konkrétan egyiket sem nevezte meg. Kabul rendszeresen Iszlámábádot vádolja a terroristák támogatásával, mivel a feltételezések szerint közülük sokan rejtőznek az afgán határ közelében fekvő pakisztáni törzsi területen, de Vardak ezúttal hangsúlyozta: több ország is felelős ezért, köztük olyanok is, amelyek nem határosak Afganisztánnal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek