Már sebesültek is vanna Kirgizisztánban
Negyvenegy sebesültje volt a pénteki biskeki összecsapásoknak, amelyek egy, a közelgő kirgiz elnökválasztásokból kizárt ellenzéki jelölt hívei és rendfenntartó erők között törtek ki.
Dátum: 2005-06-18 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:53.123671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kirgiz egészségügyi-minisztérium szombati közlése szerint 27 sebesültet a helyszínen láttak el, 14-et pedig kórházba kellett szállítani. Egy rendőr állapota súlyos. A helyi média úgy tudja, hogy kórházban van a kirgizisztáni emberi jogi bizottság elnöke is, Turszunbek Akunov is, akit egy kő talált fejen. Pénteken reggel a rohamrendőrséget vetették be a mintegy 7000 tüntető ellen, akik megrohamozták a kormányhivatalt és rövid időre elfoglalták az országos választási bizottság épületét. A tüntetők az ellen tiltakoztak, hogy a július 10-re tervezett elnökválasztás jelöltjeiből kizárták az ellenzéket képviselő Urmanbek Bariktabaszov üzletembert arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik kirgiz állampolgársággal. A szombatra virradó éjszaka nyugalmasan telt el Biskekben - közölte a kirgiz belügyminisztérium.
MTI - fideszfrakcio.hu