Palesztinok támadtak egy zsidó telepet
Palesztin szélsőségesek több aknagránátot lőttek ki szombaton egy zsidó telep irányába a Gázai övezet déli részén - közölték szemtanúk. A hadsereg válaszolt a Morag telepet célba vevő lövésekre, áldozatokról nem érkezett jelentés.
Dátum: 2005-06-18 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:57.090935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kolónia egyike a húsz gázai övezeti telepnek, amelynek kiürítését Izrael a nyárra tervezi. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a támadásról szóló hírt. Izraeli katonák előzőleg megölték az Iszlám Dzsihád radikális palesztin mozgalom egyik tagját, aki merényletre készült a Morag közelében fekvő Kfar Darom zsidó telep ellen. A támadást Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter térségbeli látogatásával egy időben hajtották végre. Rice szombaton kezdődött közel-keleti körútjának célja éppen Izrael sikeres gázai övezeti kivonulásának biztosítása.
MTI - fideszfrakcio.hu