Járai Zsigmond: Veszélyes lehet a forint gyengülése
Járai Zsigmond szerint elvileg tartható az euró bevezetésének 2010-es határideje, ehhez azonban gazdaságpolitikai reform és az állami kiadások jelentős csökkentése szükséges.
Dátum: 2005-06-19 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:55:58.536315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jegybank elnöke a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában stabilnak nevezte Magyarország pénzügyi helyzetét, konkrét veszélynek tartotta viszont a forint gyengülésének lehetőségét. Úgy vélte, hogy a gazdasági növekedést leginkább az állami alkalmazottak számának csökkentésével, illetve a bürokrácia egyszerűsítésével lehetne elérni.
MR - fideszfrakcio.hu