Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negyedik forduló Libanonban

Megkezdődött vasárnap reggel a libanoni parlamenti választások negyedik, utolsó fordulója. Észak-Libanon két választási körzetében mintegy 700 ezer szavazásra jogosult voksolhat 1359 szavazó helyiségben 13 muzulmán és 15 keresztény képviselőjére. A libanoni törvényhozás összesen 128 tagú és a mandátumokat egyenlő arányban osztják el az ország két fő vallási közössége között.


Dátum: 2005-06-19 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:01.546639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazás május 29-én, egy hónappal a szíriai csapatok kivonulása után Bejrútban kezdődött el, majd délen folytatódott, a harmadik fordulóban pedig az ország középső részén, Metnben és a keleti Bekaa-síkságon folytatódott. A két szembenálló fő erő vezetője a szunnita Szaad Haríri és a keresztény Michel Aun. Haríri, akit már Bejrútban megválasztottak képviselőnek, apja, a februárban meggyilkolt Rafík Haríri volt kormányfő örökébe lépett, míg Aun tábornok, egykori kormányfő, aki Metnben került be a parlamentbe, májusban tért haza 15 évi Franciaországi száműzetés után.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek