Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrádatrükk

A kormány gyorsforgalmi útépítéséről tartott tájékoztatót vasárnap a Fidesz két politikusa Manninger Jenő és Soltész Miklós. Emlékeztettek: a szocialisták nyolcszáz kilométer autópálya megépítését ígérték a ciklus végéig, amiről most össze-vissza beszélnek, de az világos, hogy ennek kevesebb, mint fele valósulhat meg, ha beleszámolják a polgári kormány által kilencven százalékosan elkészített M3-ast is.


Dátum: 2005-06-19 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:02.422301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Idén hitelfelvételből és kötvénykibocsátásból zajlik a finanszírozás - mondta Soltész Miklós. Hozzátette: a kormány a Nemzeti Autópálya Rt.-vel vetetett fel hitelt, amit nem az építésre fordított, hanem befizettetett a költségvetésbe. Az eddig felvett hitelek összege: márciusban 283 milliárd, júniusban pedig újabb 92 milliárd forint, amihez még hozzáadódik 690 milliárdnyi kötvénykibocsátás szintén az NA Rt. részéről, ami összesen már több, mint ezermilliárd forint.

- Mire költik a hitelekből és a kötvénykibocsátásból származó összeget? Elismerik-e, hogy ígéretük nem fog teljesülni? Miért kerül másfélszeresébe az autópálya-építés, mint a polgári kormány idején? Miből fizeti vissza az NA Rt. a hitelt? Mekkora adósságot halmozott fel a kormány a következő húsz évre az adófizetők pénzéből? - sorolta a kérdéseket Manninger Jenő.

A politikusok emlékeztettek: Gyurcsány korábban úgy nyilatkozott, hogy a drasztikusan emelkedő államadósság a nyugdíjakban és az autópályák aszfaltjában van benne.

- Akkor mire kell a több, mint ezermilliárd forint, miért kell komcesszióban építeni és miért lepusztultak, nyomvályúsak az utak? - kérdezték újfent a képviselők, hiszen korábban sem Kóka Jánostól, sem pedig államtitkárától nem kaptak választ.

- Úgy tűnik a kormány a következő kabinetre terhelné a hitelvisszafizetés megoldását és a költségeket.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek