Nyugdíjas-találkozón kampányolt Hiller István, az MSZP elnöke
Magyarországon ma nagy szükség van az idősebb generáció bölcsességére és tapasztalataira - mondta Hiller István az első országos nyugdíjas-találkozó megnyitóján Budapesten.
Dátum: 2005-06-19 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:04.880525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP elnöke szerint több figyelmet kell fordítani az idősebb emberekre, mert ők olyasmit tudnak, amit a fiatalabb generációk már nem tanultak meg. Hiller István az anyagi juttatások fontosságán kívül a nemzedékek békés egymás mellett élését hangsúlyozta a fórumon megjelent, mintegy 200 nyugdíjas előtt - közölte a Magyar Rádió.
MNO - fideszfrakcio.hu