Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendületben az ország: Budapesten több ezren kerülhetnek az utcára

Csaknem ötven családot lakoltattak ki április óta a budapesti kerületekben. Az elmúlt hetekben is több száz család kapott felszólítást, hogy hagyja el otthonát. A Roma Polgárjogi Alapítvány és a Létminimum Alatt Élők Társasága szerint akár további tíz ezer eladósodott budapestit fenyeget a kilakoltatás - írja a Népszabadság.


Dátum: 2005-06-20 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:05.824947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több száz család kapott a fővárosban az elmúlt hetekben felszólítólevelet tartozása rendezésére - mondta a Népszabadságnak Molnár Gézáné, a Létminimum Alatt Élők Társaságának (LAÉT) országos elnöke. Molnár szerint a kilakoltatási hullám a nyár kezdetével indult el, ugyanis a télen emberiességből felfüggesztett eljárásokat ismét érvényesíteni lehet. A LAÉT szerint így több ezer embert fenyeget kilakoltatás. Április óta csaknem ötven családot lakoltattak ki Budapesten.

Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) igazgatója elmondta: 2004-es önkormányzati adatok szerint Budapest összes kerületében 2750 háztartás halmozott fel akkora tartozást, amely miatt bármikor megindulhat ellenük a kilakoltatási eljárás. Mindez szerintük 10 ezer embert érintene, köztük nagyon sok gyermeket.

A veszélyben levő családok között megtalálhatók az ingatlancsalások áldozatai, azok, akik bérletidíj- és rezsihátralékot halmoztak fel az önkormányzati bérlakásokban, és azok is, akik nem tudják törleszteni a lakásvásárláshoz felvett hitelt - mondta Setét Jenő.

Csepelen az elmúlt hetekben kétszáz adósságlevelet kaptak a hátralékos családok, amelyekben felszólítják őket, hogy 30 napon belül rendezzék tartozásukat, vagy költözzenek ki lakásukból - tájékoztatott Simó Endre, a LAÉT szóvivője.

A kerületek között nagy a különbség a veszélyeztetett családok számát illetően. Újpesten március óta öt családot lakoltattak ki, tavaly tíz lakbér-, illetve közüzemi hátralékkal rendelkező család maradt fedél nélkül - közölte Derce Tamás polgármester. A kerületben százezer forintnyi tartozás kell ahhoz, hogy meginduljon az eljárás. A kerületben összesen 300 millió forint lakbérrel és 600 millió forint közüzemi-díjjal tartoznak.

A XI. kerületben ritka a kilakoltatás, évente általában egy eljárás indul, de csak abban az esetben, ha az adós nem működik együtt az önkormányzattal - mondta a kerület sajtóreferense. A XV. kerületben évente három-négy kilakoltatási eljárás fejeződik be. Többnyire a fűtési díjjal tartoznak a családok, és az eljárás már tízezer forintos hátralék esetén is elindul.

A VIII. kerületben a jegyző szerint január óta 25 olyan kiköltöztetés volt, amit önkényes lakásfoglalókkal szemben érvényesítettek. Ferencvárosban évente körülbelül 15 kilakoltatásra kerül sor, e pillanatban 43 bírósági eljárás folyik - közölte a lakásügyi osztály vezetője. A 43 bérlakásban élő, kilakoltatásra váró családból 14-nek bérletidíj-hátralék miatt, 29-nek pedig jogcím nélküli birtoklás okán kellene elhagynia lakását.

Setét Jenő, az RPA igazgatója szerint tíz éve nincsenek pontos adatok arról, hány embert fenyeget a kilakoltatás, és nincsenek egységes szabályok sem. Minden kerület másképp dönt arról, mekkora tartozás kell az eljárás megindulásához, és arról is, hogy kell-e segíteniük a fedél nélkül maradt családok elhelyezésében.

Az RPA és több civil szerevezet aláírásgyűjtést indított június elején, amelyhez több civil szervezet is csatlakozott. Ha összegyűlik 50 000 aláírás, akkor az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kilakoltatások ügyét. A civil szervezetek azt szeretnék elérni, hogy létrejöjjön egy törvény, amely segít a kilakoltatások megakadályozásában.

Forrás: origo, Népszabadság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek