Lezárult a libanoni parlamenti választás
Lezajlott a libanoni parlamenti választások negyedik, egyben utolsó szakasza vasárnap. A részvételi arány 49 százalékos volt, hivatalos eredmény hétfőn várható.
Dátum: 2005-06-20 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:06.145668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szíria-ellenes listát a szunnita Szaad Haríri, a meggyilkolt Rafík Haríri fia vezeti, vele szemben áll a Szíria-barát szövetség és egy valószínűtlen ellenfél: Szíria ősellensége, a maronita keresztény Michel Aun egykori tábornok, akinek a győzelme a múlt heti fordulóban meglepte Haríriékat.
Ez utóbbiaknak el kell nyerniük legkevesebb 21 helyet a 28-ból, hogy egyszerű többséget szerezzenek a parlamentben, ami nem lesz könnyű, noha a választások előtt még kétharmados többségre számítottak. Ha 21-nél kevesebb képviselőjük lesz a most leszavazó Észak-Libanonban, akkor Haríriék csak az egyikét fogják alkotni a parlamentben kialakuló három nagy tömbnek, és alkudozásra, kompromisszumokra kényszerülnek Damaszkusz híveivel.
Az embereknek ránk kell szavazniuk, különben semmit sem fogunk tudni megváltoztatni az országban - jelentette ki Szaad Haríri a libanoni "Jövő" televízióban. A szavazóhelyiségek lezárása után a belügyminisztérium azt közölte, hogy a részvételi arány 49 százalékos volt. Az első részeredmények vasárnap éjjel, a hivatalos eredmények hétfőn várhatók.
MTI - fideszfrakcio.hu