Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betörtek Szijjártóhoz, a Gyurcsány-bizottság elnökéhez

A családi házába besurranó tolvajok lopták el, Szijjártó Péternek, az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait vizsgáló bizottság parlamenti bizottság fideszes vezetőjének laptopját és kézitáskáját - értesült a HavariaPress. Korábban ugyanezen bizottság fideszes tagjához, Papcsák Ferenchez is betörtek.


Dátum: 2005-06-20 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:12.236624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tolvajok akkor lovasították meg az értékeket, amikor a képviselő feleségével megérkezett vidéki útjukról és éppen autójukból pakolták ki a csomagokat. A besurranók a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője szerint fontos iratokat szerettek volna megkaparintani, mert csak az előszobában lepakolt táskát és laptopot vitték el, pedig ott volt az autó slusszkulcsa és mobiltelefonok is.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a közelmúltban többször kapott súlyos fenyegetéseket, de csak a mostani ügy kapcsán döntött úgy, hogy a rendőrséghez fordul.

Nem Szijjártó az egyetlen fideszes képviselő, akinél rablók jártak a közelmúltban. Mint ismert június 6-án betörtek és iratok után kutattak ismeretlenek Papcsák Ferenc fideszes képviselőnél, aki Gyurcsány Ferenc meggazdagodását vizsgáló bizottság ellenzéki tagja.

HavariaPress - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek