Három rossz esztendő a mezőgazdaságban
Napirend előtti felszólalásában Turi-Kovács Béla szembesítette a kormányt azzal, hogy a mezőgazdaság felvirágoztatása helyett válságba kerültek a tejtermelők, a baromfitartók, a sertéstartók - aztán a ma már itt a gabonaválság is. Pásztohy András államtitkár szerint a kormány ura a helyzetnek.
Dátum: 2005-06-20 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:12.826693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla emlékeztetett a szocialisták ígéretére, miszerint fel fogják virágoztatni a mezőgazdaságot. Három éven keresztül virágoztatták, ám ez azzal járt, hogy válságba kerültek a tejtermelők - és megváltak a tehenek nagy részétől. Kialakult a baromfitartók válsága - többen öngyilkosságot követtek el, és csökkent az állomány. 2002-ben ötmillió sertést tenyésztettek Magyarországon, ma alig éri el a számuk a három milliót.
Biztos volt, hogy az állattartók válsága után következik a gabonaválság. 2003-ban az aszály miatt nagyon kevés gabona volt, kiürültek a raktárak - ám 2004-ben már nem lehetett elraktározni a gabonát.
Idén ugyanúgy nincs elég hely. Erre elkezdték emlegetni a honvédségi raktárakat - holott ilyenek nincsenek. Aztán emlegették a MÁV-raktárakat, holott ilyenek sincsenek. Ezt követően elmondták, hogy külföldre adják el a gabonát, de hova - tette fel a kérdést Turi-Kovács Béla.
A Kisgazda Polgári Egyesület vezetője utalta arra, hogy a miniszter épp nem volt a teremben, mert megkérdezte volna, megéri-e 10 hónapig miniszteri bársonyszékben ülni azért, hogy három év után elvigye a balhét? Nem lenne jobb neki bólyi birtokain gazdálkodni? Végül - a sorozatos bekiabálások közt - felszólította a kormányt arra, hogy ne okozzon több kárt a mezőgazdaságban.
A válaszoló Pásztohy András államtitkár szerint a Medgyessy-kormány építette ki az uniós pénzek fogadására alkalmas rendszert, és kormány ura a helyzetnek.
fideszfrakcio.hu