Hol vannak a falvakat védő gátak?
2002-ben még azt hallhatta az ország a szocialista miniszterelnök-jelölttől, ha MSZP kormány lesz, akkor jöhet eső, jöhet ár nem lesz gond a Tiszánál és mellékfolyóinál. A gátak kiépítését a folyó teljes szakaszára ígérték. Ehhez képest 2003-ban mindössze 8 km-en, 2004-ben pedig 3,5 km-en épített gátat a kormány - mondta hétfői interpellációjában Domokos László.
Dátum: 2005-06-20 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:13.457980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő rámutatott, hogy a Tisza és mellékfolyói mellett élők nem tehetnek róla, hogy összevesztek az MSZP és az SZDSZ politikusai, és Medgyessy Péter helyett Gyurcsány Ferenc lett a miniszterelnök. A Tisza mellett élők ennek ellenére is várják a gátak építését, várják azt, hogy ne kelljen állandó veszélybe élniük. Az nem állapot, hogy a veszélyeztetett településeken élő emberek csak az időjárás jóindulatában bízhatnak. Az nem becsületes magatartás, hogy megígérik a védelmet, az odafigyelést, és a választások elmúltával széttárják a kezüket, és azt mondják: mélyen együtt érzünk az ott élőkkel, de hát mit csináljunk, ha egyszer nincs pénz?
Domokos László a következőket kérdezte a környezetvédelmi minisztertől:
1. Mivel tudja megnyugtatni a Tisza és mellékfolyói mellett élő több százezer családot, mikor és milyen ütemben épülnek a gátak a jövőben?
2. Mennyi pénzt tett félre erre a költségvetésben a kormány?
3. Meg tudná-e magyarázni azt, hogy miért van könnyebben pénz kormányzati kommunikációra, autóra, irodabútorra, és miért nincs a gátépítésre az emberek biztonságára?
4. Ígéri-e, hogy személyes, lelkiismereti ügyének fogja tekinteni a jövőben a gátak építését a veszélyeztetett területek megvédése érdekében?
Persányi Miklós válaszában elmondta, hogy a gátak építése folyamatosan zajlik, és rámutatott, hogy a jelenlegi kormány sokkal többet költ árvízvédelemre, mint elődje.
fideszfrakcio.hu