Miért nem csinál semmit a zöldkommandó?
Túri-Kovács Béla "A minisztérium fantomja, azaz PR- vagy zöldkommandót kívánnak bevetni a veszélyes hulladék szállítás ellen?" címmel intézett interpellációt Persányi Miklós környezetvédelmi minisztehez.
Dátum: 2005-06-20 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:14.984855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Már jó ideje keressük a tárca költségvetésében, mégsem találjuk a PR-akciócsoport előirányzatot. A minisztérium jó ideje egyetlen, és a jelek szerint nagyon is aktív szervezete ugyanis az a fantom PR-kommandó, amely hétről-hétre futószalagon szállítja a bombasztikus környezet- és természetvédelmi fejlesztésekről szóló bejelentéseket, nemkülönben a lassan csillagászati összegű, igaz soha senki által még nem látott uniós támogatásokról szóló kormánypropagandát.
Csakhogy Miniszter Úr a PR-kampányok sajátja, hogy nem elég reklámozni, de a terméket is ki kell tenni a polcra. Márpedig az Önök nagy csinnadrattával bejelentett zöld kommandó akciósorozatáról már a bejelentés pillanatában tudta a szakmai közvélemény, hogy egy humbug. Ugyanis egyik, az együttműködésben meghirdetett tárcánál sem nevesítették a költségvetésükben, a most ad hoc jelleggel kitalált zöldkommandó finanszírozását. De nemhogy pénzt nem tudnak adni ennek működtetésére, de még jogszabály sincs, ami ezt a kommandót létrehozná. Még tovább menye, emberük sincs a környezetvédelmi felügyelőségeknek arra, hogy folyamatosan ellenőrizni tudj ék a veszélyes hulladék szállítmányokat. És itt a folyamatosságon van a hangsúly, ón ugyanis Miniszter Úr elfeledkezik arról, hogy nem elég a veszélyes hulladék szállítmányokat egyszer-egyszer ellenőrizni, azokat naprakészen nyilván kell tartani és nyomon követni őket. A jelek szerint azonban, ahogy 2002 és 2004 között Budapest és Balkány között nyomot sem hagyva tette meg az utat 547, veszélyes hulladékkal teli hordó, úgy kerülte el a figyelmüket az ukrán szállítmány is. Az a 4000 tonna mérgező hulladék, amelynek eredetét az ukrán Legfőbb Ügyészség most vizsgálja, és amelyről — fájdalom- információink szerint a magyar szaktárca is csak hallomásból értesült. Márpedig számos hazai sőt európai uniós jogszabály is feketén- fehéren rögzíti a betartandó szabályokat és kötelezettségeket. A Gyurcsány-kormány tehát úgy akar modern és tiszta országot teremteni, hogy közben kedvükre szaladgálhatnak az országban az ellenőrizhetetlen veszélyes hulladék szállítmányok. Ma már a vak is látja a szocialista kormányzás kvintesszenciáját: beszélj sokat arról, amit nem tudsz, vagy eszed ágában sincs megcsinálni. A forrásokat ne a probléma megoldására fordíts hanem arra, hogy elhitesd: már meg is oldottad a problémát. S ha zöld kommandóra nem is, erre a jelek szerint telik bőven.
Kérdezem ezért Miniszter Úr:
- Vizsgálta-e a minisztérium, hogy valóban Magyarországról, s ha igen, mely üzemből kerülhetett ki az Ukrajnába átszállított 4000 tonna mérgező hulladék?
- Egyáltalán hogyan tudták annyira ellehetetleníteni a veszélyes hulladék szállítás hazai nyomkövetését, hogy az ukrán fél szerint Magyarország egy éves veszélyes hulladék termelését meghaladó mennyiség jutott át a határon Ukrajnába?
- Mi végre köttettek azok az együttműködési megállapodások korábban a minisztérium és a vámhatóság valamint a rendőrség között, ha azok a jelek szerint nem működnek?
- Ha a minisztérium nem szerez érvényt a létező jogszabályoknak, akkor vajon kire vár ez a feladat Miniszter Úr?
Budapest, 2005. június 6.
***
Persány Miklós szakminiszter szerint ha a tárca tevékeny, úgy az a baja az ellenzéknek, ha meg nem tesz semmit, úgy azzal van problémája. Állítása szerint az európai uniós csatlakozás után a minisztérium nem adott ki kiviteli engedélyt veszélyes hulladékra.
Túri-Kovács Béla viszontválaszában egyetértett azzal, hogy szükség van zöldkommandóra, ám, mint mondta, egyelőre nincs ilyen.
Nem az a feladatunk, hogy az ügyet elkenjük, hanem, hogy megállapítsuk a felelősöket - mondta.
Túri-kovács Béla nem fogadta el a miniszter válaszát, de a parlament kormánypárti többsége igennel voksolt.
fideszfrakcio.hu