Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány, a liftes fiú?

A Gép- és Felvonószerelő Vállalat '90-esévek elején történt privatizációja során Gyurcsány Ferenc Altus nevű cége irreálisan alacsony áron jutott hozzá a cég többségi tulajdonához. A vállalat magánosításával kapcsolatban Szijjártó Péter kérdezte a miniszterelnök nevében válaszoló pénzügyminisztert.


Dátum: 2005-06-20 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:16.259623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy az ügyeskedő és a pártállami kapcsolatait kamatoztató üzletemeberek károkat okoztak az államnak.

Szijjártó Péter tudomása szerint Gyurcsány a privatizáció időszakában szerződéses munkakapcsolatban állt az Állami Vagyonügyönkséggel.

Igazak ezek az információk? - kérdezte a képviselő.

Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár szerint Gyurcsány nem állt semmiféle kapcsolatban az ÁVÜ-vel, a magánosított cég pedig 105 milliós veszteséget halmozott fel abban az évben, amikor a magánosításáról döntöttek.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ahol az állam rosszul jár, ott az összes adófizető állampolgár is rosszul jár. Az ügyeskedések az állam számára nem hoztak hasznot - tette hozzá.

Veres János állította: semmi olyan információ nincs a birtokában melyek arra utalnának, hogy igazak a Szijjártó Péter által felvetettek

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek