Megöltek egy külföldit Irakban
Egy iraki fegyveres csoport bejelentette hétfőn, hogy megölt egy külföldi vállalkozót, és végzett annak hat testőrével is Ramádi térségében, mert az illető amerikai megbízásokat teljesített. Az Anszár asz-Szunna szervezet nevében internetre tett közlemény szerint két további iraki testőrt foglyul ejtettek a csoport fegyveresei.
Dátum: 2005-06-20 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:18.134379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Más forrásból nem erősítették meg az Anszár asz-Szunna és más iraki fegyveres csoportok által gyakran használt honlapon közzétett állítást, de a közlemény készítői mellékelték a bejelentéshez a vállalkozó és néhány testőr személyi okmányainak fényképeit is. Ezek tanúsága szerint a vállalkozó az American-Iraq Solution Group nevű cégnek dolgozott, amely a Pentagon megbízásából végez munkákat az arab országban. A közlemény szerint a meggyilkolt vállalkozó japán, ám a személyi okmányairól készült fényképeken olvasható név - Binkumar Gurung - inkább délkelet-ázsiai származást sejtet. A közlemény szerint a szervezet fegyveresei akkor ütöttek rajta a vállalkozót és testőreit szállító gépkocsikon, amikor azok kihajtottak a Ramádi mellett lévő al-Valid támaszpontról, ahol amerikai és iraki alakulatok vegyesen állomásoznak. Tűzharc tört ki, amelyben a külföldi vállalkozó és hat testőre életét vesztette, két iraki testőr megadta magát "a mudzsahedeknek (szent harcosoknak)" - olvasható a szóban forgó honlapon. Arra nézve nincs utalás, mikor történt az állítólagos rajtaütés. Az Anszár asz-Szunna kis iszlámista csoportok szövetségeként tünteti fel magát. Korábban is számos alkalommal jelentkezett Irakban állomásozó amerikai katonák, illetve az amerikaiakkal együttműködő irakiak ellen végrehajtott támadások elkövetőjeként.
MTI - fideszfrakcio.hu