Az ígéret tizenötöd részét talán betartják
Korábban 10 milliárd forintot ígértek a szocialisták roma telep-felszámolásra, ehhez képest Göncz Kinga miniszter ma bejelentette, az ICSSZEM 680 millió forint keretösszegű programot indít erre a célra kilenc településen, holott Magyarországon több száz településen élnek nyomortelepeken a cigányok. Farkas Flórián közleményében felteszi a kérdést: vajon milyen szempontok szerint választanak a szegény cigánytelepek közt?
Dátum: 2005-06-20 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:18.443763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
Göncz Kinga miniszter asszony mai bejelentése szerint az ICSSZEM 680 millió forint keretösszegű roma telep-felszámolási programot indít kilenc - előzetesen meghívásos pályázaton részt vett - településen.
Megdöbbentő e hír, hiszen a kormány egyrészt korábban 10 milliárd forintot ígért e cél megvalósítására, másrészt Magyarországon több száz településen élnek nyomortelepeken a cigányok. Vajon a Kormány mi alapján tett különbséget szegény és szegény cigány emberek között a telepek kiválasztása során?
Visszalépése egyértelműen igazolja a Kormány komolytalan hozzáállását a cigány ügy kezelését illetően. E látszatintézkedés - vagy inkább szavazatszerzési akció - mindenesetre komoly belső konfliktust, feszültséget indíthat a cigányságon belül.
Budapest, 2005. január 20.
Farkas Flórián
országgyűlési képviselő