Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest 10 helyet javított a drágasági listán

Budapest a világ nagyvárosainak drágasági sorrendjében az idén a 24. helyet foglalja el, társbérletben Amszterdammal. Tavaly a Mercer Human Resource Consulting emberi erőforrásokkal foglalkozó nemzetközi cég ezen listáján még a 34. helyen állt.


Dátum: 2005-06-20 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:19.069008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A listát, mint tavaly, Tokió vezeti, Moszkva a 4. helyen áll, az etalonnak tekintett New Yorknál (a listán a 13.) mintegy 200 különböző áru és szolgáltatás ára alapján drágább egyebek között Szöul, Hongkong és Milánó is, más amerikai nagyvárosokban olcsóbb az élet, mint New Yorkban.

A világ legkevésbé drága(legolcsóbb) nagyvárosa a paraguayi főváros, Asuncion, a 144., azaz az utolsó helyen áll a vizsgált városok között. Kelet-európai nagyváros nem előzi meg Budapestet, de például a kameruni főváros és Isztambul igen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek