Privatizációk Szerbiában
Szerbiában az év végéig ötven szálloda kerül kalapács alá. Sajtóértesülések szerint a hatósági bejelentés ellenére egy hónapon belül mégsem kerül sor a Beopetrol privatizációs pályázatának kiírására.
Dátum: 2002-08-26 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:59.158681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belgrádi sajtó idézi Sinisa Peric szerb kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter nyilatkozatát, aki szerint az év végéig ötven szállodát adnak el árverésen, és már most komoly érdeklődés van irántuk. Átlagban két-három vásárló is van egy szállodára, és nincs olyan, amelyet ne akarna megvenni senki - mondta Peric, aki szerint már szeptember végén, október közepén 27 szállodát árvereznek. Elsőként a Sumadija, a Turist és az Union belgrádi hotelek kerülnek kalapács alá és az aukcióra már szeptember elején közzéteszik a nyilvános felhívást. Belgrádi tervek szerint az idei év végéig összesen 120 vállalatra hirdetnek pályázatot, és ezer kisvállalatot magánosítanak aukció révén. Árverésen általában a kisebb, úgynevezett társadalmi tulajdonban lévő vállalatokat adják el. E cégek privatizációját nem a minisztérium, hanem a vállalatvezetés bonyolítja le a tárca felügyelete mellett. Korábbi közlések szerint a kormány az idén 210 millió dolláros privatizációs bevételre számít, és az tervezi, hogy jövőre - javarészt a Beopetrol, a dohánygyárak és a Telekom Srbije távközlési vállalat eladása révén - közel egymilliárd dolláros bevétele lesz a költségvetésnek. A Politika című belgrádi lap hétfőn bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy a Beopetrol szerb olajipari vállalat - amely iránt a Mol Rt. is érdeklődik - privatizációs pályázatának kiírására aligha kerül sor szeptember végén vagy október elején, ahogyan azt Aleksander Vlahovic privatizációs miniszter állítja. A nemzetközi döntőbíróság ugyanis egyelőre nem hozott határozatot az INA horvát olajipari vállalat keresete ügyében. Ha a bíróság végül úgy ítéli meg, hogy a Beopetrol nem képezi az INA tulajdonát, akkor a NIS szerb olajipari vállalatnak lesz a legtöbb esélye a Beopetrol megszerzésére. Ebben az esetben a NIS eladná egyes részegységeit, például a kruseváci kenőanyagüzemet. A Politika rámutat arra, hogy az állam 36 millió német márkának megfelelő extraprofitadót követel a Beopetroltól. Az egyszeri extraprofitadóval azokat a vállalatokat sújtják, amelyek a milosevici korszakban, a nemzetközi embargó idején busás haszonra tettek szert törvényellenes tranzakciókkal; a Beopetrol vitatja az állami követelés jogosságát. A Beopetrol 1990-ben alakult, a horvátországi INA által korábban üzemeltetett szerb benzinkút hálózatot vette át, amely a szerb olaj-termékpiac 20 százalékát látta el. A Beopetrolnak 203 benzinkútja és hét raktára van Szerbia-szerte. A vállalat 1600 dolgozót foglalkoztat. A külföldi cégek közül a Molon kívül az osztrák OMV, a szlovén Petrol, az orosz Lukoil, a tyumenyi TNK és a görög Helenic Petrol érdeklődik a vállalat megvétele iránt. A privatizációs pályázat kiírása folyamatosan csúszik. Goran Novakovic energiaipari miniszter tavasszal például azt ígérte, hogy már júniusban kiírják a pályázatot. Belgrádi közlések szerint, ha az INA ragaszkodni fog a tulajdonjog peres úton való rendezéséhez, akkor a szerb állam beperli Horvátországot: kárpótlást fog követelni azért, hogy nem tulajdonosa az Adria kőolajvezetéknek, noha 49 százalékos részarányban vett részt a kiépítésében.
MTI - fidesz.hu