Jelentős többletteher a családok számára a gázáremelés
A tiltakozó ipari fogyasztók mellett az önkormányzatok és a nagycsaládosok számára is jelentős többletterhet jelent az augusztusi gázáremelés. A helyhatóságoknak például úgy kell előteremteniük a drágább gáz fedezetét, hogy az idén nem emelkedett a dologi kiadásokra szánt normatíva.
Dátum: 2005-06-21 07:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:56:22.161310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Noha a múlt pénteken bejelentett évközi gázáremelésről szóló híradások nagy része azt hangsúlyozta, hogy a lakosság számára nem drágul a tarifa, ez csak egy bizonyos fogyasztási határig igaz. Az érvényben lévő jogszabály alapján a Mol Rt. extra bányajáradékából fenntartott alap valóban kiegyenlíti az áremelés közvetlen hatását azok esetében, akik fogyasztása nem lépi túl az évi háromezer köbméteres határt, az e fölött elfogyasztott mennyiség ára azonban a lakosság esetében is éppúgy hét százalékkal lesz magasabb augusztus elsejétől, mint a nem lakossági fogyasztóké.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu