Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A romániai vasutassztrájk miatt többórás késéssel érkeznek a járatok

A romániai vasutassztrájk miatt a Transzbalkán Expressz 210 percet késik, egyes kisebb járatokat a sztrájk vége után indít vagy átmenetileg szüneteltet a MÁV - közölték az illetékesek az MTI-vel kedden.


Dátum: 2005-06-21 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:59:36.131009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Transzbalkán Expressz 6:30-kor érkezik a román-magyar határra, de a román fél a reggel 7 órától 11 óráig (magyar idő szerint 6-10-ig) meghirdetett sztrájk miatt csak 10 órakor engedi átlépni - mondta Kovács Iván a Határőrség szóvivője

Hozzátette: az utasoknak a június 8-a óta zajló romániai munkabeszüntetés miatt a határőrség a közúti közlekedést javasolja.

Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese közölte: hivatalosan meg nem erősített információik szerint a sztrájk péntekig folytatódik.

A Brassó-Budapest között közlekedő Korona Expressz a sztrájk megkezdése előtt átlép a határon - fűzte hozzá.

A Román Vasúttársaság (CFR) keretén belül a mozdonyvezetők, vagonkezelők és vasúti szállítók szakszervezetei június 8-án léptek sztrájkba, a kereskedelmi forgalmat bonyolító és az infrastruktúráért felelős vasúti dolgozók érdekképviseletei hétfőn csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. A béremelési követelések miatt indított sztrájk során reggel 7 és 11 óra között egyetlen vonat sem közlekedik Romániában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek